Döbbenetes dolog derült ki a honfoglaló magyarság nyelvéről

A honfoglaló magyarok nyelve természetesen nem volt azonos a ma általunk használttal. Így meglehetősen nehezen értenénk meg Árpád népét, ha visszacsöppennénk a múltba. Hogy mennyire? Elég csak beleolvasni a Halotti Beszéd és Könyörgés (12. század vége), vagy az Ómagyar Mária-siralom (1300 körüli) nyelvemlékeinkbe, hiszen már azok pontos értelmezéséhez is nyelvésznek kell lenni.

A honfoglalás idején (895–900 között) a magyar nyelv már két évezredes önálló múlttal rendelkezett. Mivel azonban a 9. századból nem maradt ránk terjedelmesebb feljegyzés, ezért a kutatók ma csak találgatni tudnak a korabeli nyelvállapotot illetően.

Azt sem tudjuk biztosan, hogy a hét magyar törzs egyáltalán ugyanazt a nyelvet beszélte-e.

Ráadásul a honfoglalás előtt hozzájuk csatlakoztak a kabarok (valójában „kavarok”, csak történt egy kis félreértelmezés), akik minden bizonnyal török nyelvűek voltak. És csak hogy a kavarodás még nagyobb legyen: ez a népnév a 10. században eltűnt az írásokból, és a 11. században felbukkant a „fekete magyar” elnevezés, ami talán őket jelölhette.

Mivel a honfoglalók idegen nyelvi közegbe érkeztek a Kárpát-medencébe, fennállt a veszély, hogy esetleg beolvadnak a már itt lévőkbe, és elveszítik a nyelvüket is. Ha igaz László Gyula történész elmélete a „kettős honfoglalásról”, akkor Árpádéknak szerencséjük volt, hiszen a felbomlóban lévő Avar Kaganátusba pár száz esztendővel korábban (a 670-es években) akár magyarok is érkezhettek keletről. Ebben az esetben pedig a honfoglalók beilleszkedése zökkenőmentesebb lehetett.

Mivel a római kor vége (4. század) és a fejlett magyar írásbeliség (11. század) között óriási űr tátong, igen szegényes nyelvemlék-készlettel, ezért valójában fogalmunk sincs, mikortól számolhatunk a magyar nyelv jelenlétével a Kárpát-medencében, a török és a szláv nyelvek mellett.

Bíborbanszületett Kónsztantinosz bizánci császár A birodalom kormányzásáról című művéből tudjuk, hogy Álmos népe kétnyelvű volt. Ez ma már meglepően hangzik, de így lehetett, hiszen a már említett, Etelközben hozzánk csatlakozó kabarok és a magyarok megtanították egymást saját nyelvükre.

A domináns nyelv viszont kétségkívül a magyar lehetett, és László Gyulának is feltehetőleg igaza van abban, hogy Árpádék megérkezésekor már éltek ezen a területen magyar ajkúak, különben a honfoglalók, és velük együtt a nyelvünk felolvadt volna a nagy idegen tengerben.