Innen erednek a későbbi, jól ismert ábrázolások is.
Mátyás király uralkodása a Magyar Királyság történelmének egyik csúcspontja volt, a király olyan dolgokat vitt véghez, amelyre sem előtte, sem pedig utána nem volt példa. Közép-európai birodalmának határai messze benyomultak nyugatra is. Mátyás király ugyanis 1485-ben elfoglalta a mai Ausztria, az akkori Habsburgok központját. Pontosan 1485. június elsején került a magyar király kezébe Bécs városa III. Frigyes császár ellenében.
Nem kis feladat volt, az ostrom pedig öt hónapig is eltartott, majd ezek után öt évig ide tette át székhelyét a magyar király, ez lett birodalmának központja.
Az uralkodó nem próbált erőszakosan magyarosítani a friss területeken, a leírások és a szakértők véleménye szerint toleráns uralkodóként viselkedett, hiszen a célja az volt, miután felmérte az oszmánok erejét, hogy egy olyan közép-európai hatalom jöhessen létre, amely képes ellensúlyt képezni a keletről egyre jobban fenyegető veszéllyel szemben.
Mátyás uralkodása egy igazi aranykor volt, udvara pedig az európai humanizmus egyik impozáns központja volt. Az utazók csodálattal adóztak a mecénás uralkodó építkezései iránt is. Nem is soda, hogy a középkori Európa legnagyobb művészei fordultak meg a király udvarában.
Épp ehhez kötődik az is, hogy tudjuk, hogy nézett ki valójában a magyar uralkodó.
Manapság ugyanis számtalan ábrázolása ismert, így az egyik leghíresebb, a kolozsvári Mátyás király emlékmű is, amely Fadrusz János alkotói munkájának a csúcspontja, művészetének megkoronázása. Az 1900-as párizsi világkiállításon aranyéremmel is díjazták a műremeket.
A Mátyásról alkotott képnek a Mátyás korában élt híres festő, Andrea Mantegna alkotása lett a kiindulópontja, ám az eredeti alkotás eltűnt, később azonban Lord Rothermere ajándékozott Horthynak egy papírra festett, lenvászonra húzott olajképet, amely ennek a műnek a másolata.
1930-ban Mátyás ezen portréjával adtak ki magyar pénzt, amelyet az egyik legszebbnek tartanak azóta is, íme a király ábrázolása:
(Forrás: Rubicon I., Rubicon II.)