Irdatlan vagyont szedhetett volna össze Petőfi, ha túléli a szabadságharcot

A 200 éve született Petőfi Sándor akár mai értelemben vett „self-made man”-nek is tartható. Igen szegény sorból felkapaszkodva vált a 19. század közepi Magyarország egyik legismertebb emberévé, sőt „celebjévé”.

Részben a tehetségének köszönhetően, másrészt pedig azáltal, hogy nem félt belevetni magát a korabeli Pest-Buda nyüzsgő forgatagába, ahol tehetős támogatókra és befolyásos barátokra tett szert.

Annak ellenére, hogy mindössze 26 évnyi élet adatott számára, nagyjából 850–900 vers (és egyéb irodalmi mű) került ki a tolla alól. Rendkívül termékeny volt tehát, és akkor még ebbe nem számoltuk bele a fordítói tevékenységét. Pedig az is jól hozott számára a konyhára: 1843-ban például mindössze három hét alatt ültetett át egy francia regényt németről magyarra, amiért 100 váltóforint ütötte a markát.

A költő rengeteget kutyagolt az országban, és nem egyszer nélkülözött is. 1843–44 telét például jórészt Debrecenben töltötte, ami örök rossz emlékként élt az emlékezetében. Februárban fel is kerekedett, és inkább gyalog indult el Pestre, nehogy egy perccel is tovább kelljen maradnia a cívisvárosban.

Petőfi a mai értelemben véve mégsem volt „csóró”, sőt, ha túléli az 1848–49-es forradalom és szabadságharc küzdelmeit, alighanem olyan módos és megbecsült művésszé vált volna Magyarországon, mint mondjuk a későbbi évtizedekben Jókai Mór.

Az első sikereit Vörösmarty Mihálynak köszönhette, ő segített ugyanis kiadni a verseit, amivel a fiatal költő tekintélyes summára tett szert. 1844-ben a mindössze egy hét alatt megírt elbeszélő költeményéért, a János vitézért (amely egyáltalán nem lett fércmunka) 100 forintot kapott, ami

mai értéken nagyjából 250–300 ezer forintnak felel meg. 

A hóhér kötele című – ma már kevésbé ismert – regényéért 150 forint (vagyis 400–450 ezer mai forint) ütötte a markát, és csurran-cseppent némi pénz a Pesti Divatlaptól is, ahol segédszerkesztőként dolgozott.

Alig van nőről elnevezett magyarországi utca, végre kiderült, mi ennek az oka

Olvass tovább...

Olvass tovább...

1845 nyarán Petőfi arra is rávette magát, hogy dagerrotípiát (a fénykép elődjét) készíttessen magáról. Ez is a marketing része volt, könyvben, újságban megjelentetve ugyanis gyorsan ismert emberré válhatott általa.

Szerencséje volt, hiszen barátja, a színész Egressy Gábor Párizsban beszerzett magának egy korabeli fényképezőgépet, Petőfi pedig vette a fáradságot, hogy pózoljon a kamera előtt. Szó szerint, akkoriban ugyanis a végtelennek tűnő exponálási idő miatt elképesztően hosszú ideig tartott egy dagerrotípia elkészítése.

A kép ára 2 forint (vagyis 5-6 ezer mai forint) volt, és a költő az akkori szerelmének, az előkelő birtokos családból származó Mednyánszky Bertának ajándékozta az eredetit. A lány apja viszont levélben utasította el az eljegyzési kérést.

Petőfi 1846 júniusában az összes verse kiadói jogát értékesítette Emich Gusztávnak, amiért 500 pengő forintot kapott. Ez mai értéken közel 3,5 millió forintot jelent, vagyis a költő mondhatni

már vagyonos emberként kérhette meg Szendrey Júlia kezét. 

1848 januárjában aztán újabb szerződést kötött Emich Gusztávval, amely már több részletben 3500 forint kifizetéséről szólt. Ennyiért, vagyis 22-23 millió mai forintért – kis túlzással – már (panel)lakást lehetne venni napjaink Magyarországán. Petőfi tehát igen jó úton járt afelé, hogy ügyes sáfárkodással tényleg gazdaggá váljon – aztán a szabadságharc bukásával egy csapásra minden terve füstbe ment.