maxinewz.hu
Keresés
Menü megnyitás
Borítókép:  Profimedia

Annyi biztos, hogy ez a magyar férfi sosem unatkozott az élete folyamán.

Mindenkinek vannak olyan ismerősei, akiknek titkon irigyeljük az életét, mert annyira sok izgalmas dolog történik velük, hogy sosem unatkoznak. Annyira menő élete viszont így is kevés embernek van, hogy ikonikus filmalakokat inspiráljon: nagyon úgy tűnik viszont, hogy Nopcsa Ferenc egyszerre volt Indiana Jones, Zorro, de még a Jurassic Park mögött is ő lehetett az inspiráció Steven Spielberg számára.

A kis Ferenc Nopcsa Elek királyi kamarás és országgyűlési képviselő elsőszülött fiaként látta meg a napvilágot, és már egészen kis korától kezdődően érdekes események zajlottak körülötte: a húga dinoszauruszmaradványokat talált a szentpéterfalvai birtokukon, ő pedig 18 évesen elvállalta, hogy besorolja ezeket a leleteket.

Magyar Jurassic Park

A „Magyarosaurus dacus” nevet kapó krétakorbeli maradványokat egy 1897-ben megjelent tudományos szakcikkben sorolta meg, ennek hatására pedig a paleontológia felé fordította a figyelmét, amelyből le is doktorált. Ráadásul nem kis munkája volt ebben: több tucatnyi teknős-, krokodil-, és repülőőshüllő-fajt azonosított a környéken.

Számos olyan következtetése, több száz szakcikke és tanulmánya megjelent a dinoszauruszok témájában, olyannyira nagy szaktekintély lett, hogy részben őt tartják a paleontológia és a paleobiológia megalapítójának. Még olyan hír is járt, hogy amikor Steven Spielberg 1992-ben elkezdte forgatni a Jurassic Parkot, ő volt az inspiráció mögötte.

A kalandor

Nopcsa ráadásul nemcsak a paleontológia területén volt óriási szaktekintély, hanem kalandor is volt ez mellett, különösen erős szentimentális kötődése alakult ki az albánokkal kapcsolatban. Nagyon szimpatikus lett számára a kis nép küzdelme az oszmán-törökökkel szemben, több térképet és fotót készített róluk, Albánia geológiáját és néprajzát is ő írta lett először. Nem mellesleg szeretője és titkár, Bajazid Elmaz Doda etnográfus is albán volt, akiről még ősteknőst is elnevezett, annyira szerette.

A paleontológus ráadásul a földtani és etnográfiai munkák mellett aktív diplomáciai és hírszerzési feladatokat is ellátott 1903-tól kezdődően az Osztrák-Magyar Monarchia javára – gyakorlatilag kém volt. Annyira belelkesült az albán függetlenségi ügyön, hogy saját pénzből több albán gerilla- és szabadcsapatot is felfegyverzett, ami végül 1912-ben el is vezetett a szkipetárok lázadásához.

Nopcsa ráadásul ott harcolt mellettük végig, és az albánoktól még saját becenevet is kapott: „Sheita” vagyis „Ördög”. Ezt a becenevet azért kapta, mert az a hír járta, hogy mindig a legváratlanabb helyeken tűnt fel a harcok ideje alatt, ráadásul azt jegyezték fel róla, hogy az ostorát is előszeretettel használta.

Nem meglepő tehát, hogy George Lucas és Steven Spielberg egyaránt inspirálódott az albániai tevékenységéből, amikor az Indiana Jones régészprofesszor karakterét kitalálták. Nopcsa ráadásul nem volt kis koponya: egy ponton az ellentéteket azzal próbálta feloldani, hogy megkoronáztatja magát albán királlyá, ez azonban nagyhatalmi támogatás híján elbukott.

A Kárpátok James Bondja ez a magyar férfi

Az albán-projekt után az első világháború alatt folytatta kémtevékenységét, Petre Gorlopan álnéven ugyanis román pásztornak álcázva hónapokig járta a Kárpátokat különböző információkért, főleg a románok ellen kémkedve. Számos alkalommal próbálta meg lejelenteni, hogy Románia támadni készül, ez a Monarchia hírszerzéséhez sosem jutott el felettese miatt.

Ha ez még nem lenne elég, akkor az ő nevéhez fűződik a világ első repülőgép-eltérítése is: a Tanácsköztársaság kikiáltását követően hamis papírokkal Mátyásföldön repülőre ült, majd Győr felett arra kényszerítette a repülőgép pilótáját, hogy Bécsújhelyen tegye le a gépet.

Ezt követően ugyan rehabilitálták, de nem az újonnan létrejövő Romániában, hanem Magyarországon kezdett dolgozni a Földtani Intézetben, azonban lemondott a posztjáról, mert nem tudták megvalósítani több projektjét. Ezt követően a nagy gazdasági válság őt is elérte, és végül tragédiával zárult az élete:

1933 áprilisában Bécsben, a saját lakásukon megölte imádott titkárát, Bajazidot, majd magával is végzett.

Nopcsa Ferenc a történelem egyik legizgalmasabb életét élte: egyszerre lett szaktekintély, Indiana Jones és James Bond, mindezt úgy, hogy még céljai is voltak, nem öncélúan tette, amit tett. 

Ha még többre vagy kíváncsi a magyar fenegyerek életéből, erre a videóra kattints:

(Forrás: Index)