maxinewz.hu
Keresés
Menü megnyitás
Borítókép:  Illusztráció/Profimédia

Ezzel nem voltak tisztában, amikor a sír felnyitása mellett döntöttek.

Habár II. Napóleon kétségtelenül nem volt annyira híres, mint édesapja, viszont az élete hasonlóan rendkívül érdekes volt. Bonaparte Napóleon francia császár és Mária Lujza osztrák hercegnő gyermekeként, Napóleon Francois Joseph Charles Bonaparte néven látta meg a napvilágot 1811. március 20-án, még javában édesapja uralkodása alatt.

Az ifjabbik Napóleon már egészen pici korában bele tudott kóstolni a császári miliőbe és a rangok világába, születésekor ugyanis megkapta a „Róma királya és Franciaország császári hercege” címet, 3 évesen pedig Párma hercegévé nevezték ki. A szinte még csecsemő Bonaparte azonban eddig tudta élvezni az életet, a császári Franciaország ugyanis ebben az évben összeomlott.

I. Napóleon mindent megtett ugyan, hogy drága kisfia legyen a vezető, az ő javára mondott le a trónról, ez azonban nem jött össze: a Bourbon-dinasztia visszatért a hatalomba, a francia forradalom alatt kivégzett XVI. Lajos öccsét koronázták ugyanis meg a császár bukását követően, így XVII. Lajos lépett a trónra.

Napóleon aztán 1815-ben visszatért ideig-óráig a trónra, a waterlooi csata azonban azt jelentette, hogy a korzikai mindenhatónak befellegzett: ekkor azonban ismét a fia javára mondott le a trónról, és ez majdnem be is jött, mert a képviselőház elismerte uralkodójának a 4 éves kis Bonapartét, azonban az európai hatalmak miatt ez a trónolás tiszavirág életű volt.

Napóleon fia ezt követően de facto fogságba került a Habsburg Birodalom területére, amely traumatizáló volt a fiatal gyermek számára, még Mária Lujza is hidegen kezelte – ennek ellenére a nevelése, azon belül is az oktatása kiemelkedő volt, ráadásul ismét rangot kapott, ő maga lett Reichstadt hercege.

II. Napóleon már gyermekkorában is beteges volt, tüdőproblémák miatt kezelték gyakran, részben ez miatt kívülállónak is érezte magát. Bad Ischlben is kezelték, ahol barátságot kötött Zsófia főhercegnővel, aki pedig akkoriban gyermektelenség miatt járt orvosokhoz.

Egyes pletykák szerint nemcsak barátság volt köztük, és még az sem kizárható, hogy II. Napóleon lehetett Zsófia két gyermekének, Ferenc József császárnak és Miksa mexikói császárnak az apja.

II. Napóleon élete azonban tragikus véget ért 1832. július 22-én: alig 21 éves vesztette életet tuberkolózis miatt, nem tudták a tüdőbajait megoldani. Halála körül is számos pletyka kialakult, egyesek úgy vélik, hogy a habsburgi hedonista életmód végzett vele, mások szerint Metternich kancellár ólommal vagy arzénnal mérgeztette meg.

Az ifjú Napóleont először a császári városban temették el, azonban maga a führer, Adolf Hitler 1940-ben Párizsba szállíttatta a hamvait, így az Invalidusok templomába apja mellé került. Amikor felnyitották II. Napóleon sírját, akkor azonban nem voltak tisztában egy fontos dologgal, hogy nem egyben találják a hamvakat.

A Habsburgoknak ugyanis nem szokványos temetkezési rendje volt, a náciknak nem volt tudomása arról, hogy II. Napóleon szívét és belső szerveit nem vele együtt, hanem külön temették el. Jelenleg a szíve a St. Augustin templom hercegi kriptájában, a szervei pedig a Stephansdom hercegi kriptájában találhatók – így furcsa mód elmondható, hogy II. Napóleon teste két részben van.

Ha még többet akarsz megtudni II. Napóleon életéről, kattints erre a videóra:

(Forrás: Múlt-kor)