Maxi Newz
Keresés
Menü megnyitása
Magyar átok hangzott el a német tévében, Sissy-sorozat nem startolt még ennyire erősen
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Csupa Magyar
Kategória fejléc
Maxi Newz
Megosztás
Másolás

Rendkívüli képsorokkal kezdődött az egyik legegyedibb német sorozat Erzsébet királynéról, akit imádtak a magyarok.

Ferenc József felesége, Erzsébet királyné, azaz Sissy Magyarországon nagyon kedvelt volt, a magyarok körberajongták, ám a királyné sokat is tett ezért a szeretetért a mindennapokban. Alakja ugyan sokszor a legendák ködébe vész, mégis, elképesztő egyéniség volt, aki olykor tényleg erőteljesen lépett fel a birodalom ügyeiben. Sissy-ről az elmúlt években több széria is megjelent, amelyek mind-mind más aspektusát emelik ki személyiségének.

Erzsébet Wittelsbach-házból származó bajor hercegnő volt, majd I. Ferenc József felesége, így pedig az osztrák császárné és a cseh királyné címet is birtokolta 1854-től. Végül 1867-ig kellett arra várni, hogy megszülessen a kiegyezés a két birodalomfél között, így pedig ezek után magyar királyné is volt. Az utóbb időszakban pedig két sorozat is megjelent róla,

és mind a kettő német gyökerekkel bír.

A Netflixen is futó széria, amely 2022-ben jelent meg, a A császárné nevet viseli, és ebben kevésbé hangsúlyos Arad és az 1848-as szabadságharc következményei. A magyar szál ugyan fontos, de a történelem fordulópontjával kevésbé foglalkoznak. Szemben egy korábbi szériával, hiszen a 2021-es Sissi című sorozatban elképesztően hangsúlyos a magyar szál, a széria pedig úgy épül fel, mintha titkon ez a szál végig ott lenne a háttérben fenyegetően, és a megtorlás, a kivégzések után Ferenc József a sorstól kapna büntetést.

A Sissi című sorozat is német fejlesztés, azt Sven Bohse rendezte. 

A Sissi-ben egy nagyon rideg császár áll előttünk. Az első részben pedig rögtön ott állhatunk Aradon, a kivégzések helyszínén. Erős a misztikus szál a sorozatban, az egyik megölt katona felesége pedig átkot szór a császárra, amely a sorozatban így hangzik:

"Az ég és a pokol fogja elpusztítani a boldogságát. A családja eltűnik a föld színéről, saját maga hoz rontást azokra, akiket szeret. Élete pusztításra van ítélve"

Ez a sorozat nagy hangsúlyt fektet a magyar karakterekre is, kicsit furán is ábrázolja a magyarokat. Többek között feltűnik benne korának legszebb férfijaként is számon tartott Andrássy Gyula is, aki sokszor dacol a császárral. Amúgy Andrássy Gyulát, a későbbi magyar miniszterelnököt egy olasz-német színész, Giovanni Funiati játssza.

Íme a film előzetese:

Napi érdekességekért kövess minket Facebook-on is!
Hasonló tartalmak
Nagy kérdések
Piramisok Világa