Szívszorító a pompeii katasztrófát túlélt fiú feljegyzése, kétezer év után is nehéz olvasni

Vitathatatlanul a történelem leghíresebb vulkánkitörése a Vezúv i.sz. 79-ben történt katasztrófája, amikor a vulkáni törmelék, a hamueső és a lavina maga alá temette Pompeii városát. Bár a történészek és a régészek még mindig vitatkoznak a kitörés pontos dátumáról, a legbiztosabb becslések szerint augusztus 24-én történt.

A természeti csapás pusztító erejű volt, ám nem mindenki halt meg azonnal a kitörés során. Többeknek sikerült elmenekülniük a helyszínről. 

Volt néhány lakos, aki észlelte és komolyan vette a vulkán kitörésének első jeleit, mint például a földrengéseket és a levegőben sűrűsödő hamut, ezért elhagyták a várost. Azok, akik gyorsan reagáltak, nagyobb eséllyel élték túl a kitörést. Ám nem meglepő, hogy sokan a házaikban maradtak és még csak pakolni sem kezdtek. A Vezúv lábánál az emberek viszonylag gyakran éltek át kisebb vagy nagyobb földmozgásokat. A vulkánkitörés előtt 17 évvel például egy nagyobb rengés házakat döntött össze.

Régészeti kutatások során találtak bizonyítékokat arra, hogy több ember sikeresen elmenekült a városból, mielőtt a láva és a hamu teljesen ellepte volna azt. A környező területeken, mint például Neapolisban (a mai Nápoly), több ember is élt, akik túlélték a kitörést és később meséltek róla. A történelmi feljegyzések, mint például Plinius beszámolói, szintén arra utalnak, hogy többeknek sikerült megmenekülni a katasztrófa elől.

Az ifjabb Plinius, akinek írásai ablakok az ókori római világ életébe, körülbelül 18 éves volt a katasztrófa idején. Anyjával a nagybátyja villájában volt Misenumban, a Pompeii-öböl túloldalán és a Vezúvtól 18 mérföldre nyugatra.

Amikor a kitörés augusztus 24-én megkezdődött, Plinius gáz- és törmelékfelhőt látott a Vezúv felett. Délutánra forró kövek kezdtek hullani Pompeiiben, amik épületeket romboltak le, és súlyosan megsebesítettek mindenkit, aki az utolsó pillanatban próbált menekülni. Másnap reggelre hamu, mérgező gáz és törmelék temette el a várost.

Plinius és édesanyja is menekülni kezdtek, amikor úgy látták, nagyobb veszélyben vannak, mint eddig bármikor. A feljegyzésekből kiderül, hogy amikor a sötétség és a hamu rátelepedett a térségre, eluralkodott a káosz.

„A földrengések olyan erősek voltak, hogy úgy tűnt, minden összeomlik. Az ég sötét volt, mint az éjszaka, de a fáklyák és más fényforrások által megvilágított hamu és törmelék olyan volt, mintha visszatért volna a nappal. Az emberek kétségbeesetten próbáltak menekülni, sokan a füst és a mérgező gázok miatt haltak meg.”

Egy másik feljegyzésben azt írta: 

„Hallottam a nők és a gyerekek sikoltozását, a férfiak kiáltozását a gyermekeikért, azok meg a szüleiket keresték és igyekeznek felismerni egymást a sötétben a hangok alapján.”

Becslések szerint Pompeiiben kétezer ember halt meg a kitörés során. Ez azt jelenti, hogy több ezren maradhattak életben. Pompeii túlélőinek úticélja az olasz régió, Campania körüli városok lehettek, ahol barátok és családtagok kínálhattak számukra menedéket.

Sokáig kérdés volt, de ma már tudjuk, miért építettek egy lenyűgöző várost Európa egyik legaktívabb vulkánja mellé: