maxinewz.hu
Keresés
Menü megnyitás
Borítókép:  Profimedia / Illusztráció
Maxinewz

Az Egyesült Államokban rengeteg megmosolyogtató törvény van, amit muszáj mindenkinek betartani.

Az első és a második rész után itt az nevetséges törvények sorozat harmadik része. Léteznek ugyanis olyan jogszavályok az Egyesült Államokban, amelyek rendkívül furcsának tűnnek, mégis be kell tartani mindegyiket. Ezek a törvények általában régi, elavult rendelkezésen alapulnak, amelyek már nem tűnnek relevánsnak, de hivatalosan még érvényben vannak.

Colorado állam törvényei között is vannak furcsaságok

Colorado állam többek között természeti szépségeiről, történelméről és kulturális jelentőségéről híres. Az 1859-es aranyláz idején sok telepes érkezett az állam területére, amely jelentős hatással volt a régió fejlődésére és persze a törvények megalkotására.

Nem tudni, mikor hozták azt a ma is érvényben lévő rendeletet Colorado államban, amely szerint az autókereskedők nem mutathatnak a vásárlóknak autókat vasárnap, ahogy homályos múltja van annak a rendelkezésnek is, miszerint Cripple Creek-ben tilos a lovakat és az öszvéreket a magasba emelni.

Denverben tilos kölcsönadni a porszívót a szomszédnak, és egy állatvédelmi rendelet értelmében nem szabad bántani a patkányokat, Puebloban pedig tilos a pitypangot a város határain belül elfújni.

Connecticut egyik városában tilos hátrafelé sétálni esténként 

A Connecticut állambeli Atwoodville-ben – ki tudja, miért – egy helyi rendelet megtiltja az embereknek, hogy Scrabble-t játsszanak, miközben egy politikus megszólalására várnak. A savanyúságot sem lehet hivatalosan savanyúságnak nevezni, ha nem ropog.

Bloomfieldben meggyűlik a baja a törvénnyel annak, aki az autóban étkezik, Devonban pedig napnyugta után tilos hátrafelé sétálni. Guilfordban csak fehér karácsonyi fényekkel szabad díszíteni a házakat, Hartfordban pedig tilos kézen átkelni az utcán, de illegális tevékenység az is, ha valaki tanítani merészeli a kutyáját.

Floridában az elefánt után is kell parkolási díjat fizetni

Florida világhírű homokos strandjai, mint a Miami Beach, Clearwater Beach és Daytona Beach évente emberek százezreit vonza, habár gyakoriak a hurrikánok és a trópusi viharok az államban, különösen a nyári hónapokban. A Floridába látogatóknak ugyanúgy be kell tartaniuk a törvényeket, mint a helyieknek. Akkor is, ha néha furcsának tűnnek ezek az előírások.

A floridai Sarasotában például tilos fürdőruhában énekelni nyilvános helyen és törvény tiltja, hogy hajadon nők vasárnap ejtőernyőzzenek, különben letartóztatást, pénzbírságot és/vagy börtönbüntetést kockáztatnak. Hialeahban ha egy elefántot a parkoló automatához köt ki valaki, a parkolási díjat ugyanúgy meg kell fizetnie, mint egy járműért. Floridában tilos a jogosítvány nélküli gördeszkázás, és a nőket is pénzbírsággal sújthatják, ha elalszanak a fodrászatban a hajszárító búra alatt.