Ludas Matyi története az Eufrátesz völgyéből ered? Egy sumér mese szinte egy az egyben leírja a jól ismert történetet

A magyar őstörténet még ma is heves vitákat generál. Az akadémiai álláspont szerint a magyar nyelv finnugor eredetű, és a magyarok finnugor rokonságban állnak a szamojédekkel, hantikkal és manysikkal. A finnugor elmélet a 19. században Hunfalvy Pál munkája nyomán terjedt el, de kezdetben nem aratott nagy sikert. Ezzel szemben a középkori krónikák és a néphagyomány a hun származástudatot hangsúlyozták, amely szerint a magyarok Hunor és Magor, illetve a szkíták és hunok leszármazottai.

Alternatív Eredetelméletek

A 19. században, a nemzeti romantika idején, a nyelvészek számos alternatív elmélettel álltak elő. Az egyik ilyen teória szerint a magyar nyelvet összekapcsolták a japánnal, sőt még a székely rovásírás és a sumér agyagtáblák között is felfedeztek párhuzamokat.

A sumér-magyar rokonság hívei különösen a mitológiai történetek hasonlóságaira hivatkoznak. Például a csodaszarvas motívum gyakori mind a szkíta, mind a magyar mitológiában, és néhány kutató szerint még Ludas Matyi történetének is vannak sumér gyökerei.

Sumér és Magyar Kapcsolatok

A sumér-magyar kapcsolat kutatása során egy érdekes felfedezés Seton Lloyd angol régész nevéhez fűződik. Lloyd Sultan Tepe-i ásatásai során több mint 600 ékírásos táblát talált, amelyek egy pap könyvtárához tartoztak.

Ezek a táblák egy Gimil-Nin-Ur-Ta nevű szegény fiú történetét mesélik el, amely meglepő hasonlóságot mutat Ludas Matyi kalandjaival. Gimilninurta története, amelyben a fiú háromszor áll bosszút a városbírón, kísértetiesen emlékeztet a magyar népmesére. Bár a sumér-magyar rokonság bizonyítása nehéz és vitatott, az ilyen párhuzamok tovább táplálják a képzeletet és a kutatást.

A mese:

"Gimilninurta otthon ült, gondokkal küszködve. Pénztelenül, kenyér, sör és hús nélkül. Kibírhatatlanná vált az élete. Barátait is meg akarta vendégelni, de egyetlen vagyona a köpenye volt. Szerette volna a köpenyt egy ürüért becserélni, de csak egy kecskét adtak érte. A kecskével a hős meglenne már, de a sör még hiányzik - mondta. Gondolkodott, és egy ötlete támadt. Hurkot kötött a kecske nyakába és elvezette a városbíró házához azzal a szándékkal, hogy meghívja a városbírót is a vendégségbe, és ő majd biztosan gondoskodik a sörről. 

A kapu őrei azt hitték, hogy ajándékba hozza a kecskét a városbírónak, hát beengedték. Amikor azonban Gimilninurta előadta jövetelének célját a városbírónak, az felháborodottan kiáltotta a szolgáinak, hogy dobják ki Gimilninurtát, de előbb adjanak neki egy csontot, egy korty sört és egy jó verést - a kecske fejében. Úgy is történt, de a vérig sértett Gimilninurta megesküdött, hogy háromszor adja vissza a verést a városbírónak. Történt azután - jó idő multán -, hogy az uralkodó meglátogatta Nippúr városát.

A huncut Gimilninurta a király elébe ment. Letérdelt előtte, megcsókolta lábait és könyörgő szavakkal kérte a királyt, hogy egyszer az életben szeretne felülni az udvari hintóra. Ha a király kölcsönadná neki, fizetne is érte egy mina aranyat. Nevetett a király, és nem utasította vissza a kérelmet, és így Gimilninurta a bérbe kapott udvari hintón, fényes öltözetben elhajtott a városbíró előtt, akinek a szája is tátva maradt a csodálkozástól. Előbb azonban Gimilninurta elhíresztelte az egész városban, hogy ő a templom pincéjében helyezte el kincseit, amire a városbíró vigyáz. 

A városbíró is értesült a hírről és abban a reményben, hogy részt kap a kincsből, nagy lakomát rendezett. A lakomán azonban sokat ivott, és amikor részegségében az asztal alá fordulva elaludt, Gimilninurta egy betörést színlelt a templom pincéje ellen, és azt híresztelte, hogy a kincs már nincs ott, mert ellopták. Felrázták a városbírót részeg álmából, és Gimilninurta - hangos szóval és azonnal - jóvátételt követelt tőle. 

A városbíró még magához sem tért a részegségből, de nagyon megijedt és rögtön két mina aranyat adott Gimilninurtának, aki azt magához vette, de hangos szóval szidta a becstelen városbírót azért, hogy felelőtlenségével megkárosított egy polgárt és a szidás közben korbácsával jól elverte. Az utolsó ütésnél azonban nevetve mondta szemébe, hogy ez az első levonás, azután sietve beült az udvari hintóba. 

A királyi palotához vágtatott, visszaadta a kocsit, kifizetett érte egy mina aranyat, míg a városbírótól szerzett mina arany másik része a zsebében maradt. Azután azon törte a fejét, hogy miként adja meg a városbírónak a második levonást.

Gimilninurta leborotváltatta a fejét és orvosi mezt öltött. Mint a Larsai csodadoktor jelentette be magát a városbíróhoz. Felsorolta az összes betegséget, amiket meg tud gyógyítani és ezek között sok volt olyan, amiben a városbíró is szenvedett. Így kérte a csodadoktort, hogy gyógyítsa meg őt is. Gimilninurta elrendelte, hogy a városbírót - mint pácienst - helyezzék egyedül egy sötét szobába, és amikor mindenki elment, és egyedül maradtak a sötét szobában, Gimilninurta ismét jól megverte a városbírót és távozóban mondta neki: "ez volt a második levonás".

A városbíró ezek után őrökkel vette magát körül.  A verés után egy héttel azonban házon kívül volt dolga, és kíséretével együtt elhagyta a házát. Alig tettek pár lépést, látják, hogy egy ember vezet egy kecskét előttük és incselkedő hangon kiabálja feléjük: "én vagyok a kecskés ember...én vagyok a kecskés ember...". A városbíró ordít az őreinek: "nosza, fogjátok meg!". Hatalmas hajsza kezdődött, de az igazi kecskés ember nem az volt, akit kergettek hanem az, aki az egyedül maradt városbírót megint megverte.

A történet részleteiről és a felfedezésről többet is megtudhatunk a Cambridge-i Egyetem YouTube-csatornáján, ahol eredeti sumér nyelven is megtekinthető a feldolgozás. Ez a különleges kutatás és a hozzá kapcsolódó érdekességek újabb rétegeket tárnak fel a magyar őstörténet vitatott kérdéseiről, és bemutatják, hogy a múltban milyen bonyolult és sokrétű volt a népek közötti kapcsolat.