maxinewz.hu
Keresés
Menü megnyitás
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Maxinewz

Nagyon érdekes egybeesésekre lettek figyelmesek a szakértők.

Az ősi kultúrák esetén nem meglepőek a hasonlóságok, hiszen számos olyan formát találunk meg több ezer kilométerre egymástól, amelyek meglepőek lehetnek, de mindenre van logikus magyarázat. Sokan azonban ezekből hirtelen azt próbálják lehozni, hogy ezek a kultúrák bizony nagyon is kapcsolatban álltak egymással, holott erre nincsen bizonyíték. Vannak újságírók akik pedig azzal próbálnak előjönni, hogy a hasonlóság ezért lehet, mivel ezek a kultúrák valószínűleg egy közös elődtől erednek, egy olyan civilizációtól, amely már nem létezik, és a nyomai is csak így maradtak fent, hogy beépültek a világ nagy kultúráiba.

Az a szimbólum, amely feltűnik például a majáknál és az egyiptomiaknál is, egy kis kézitáska. Sőt, ezt az ábrázolást már korábban megfigyelték egyes törzseknél is, amelyek a Csendes-óceán távoli szigetén éltek, sőt, Mezopotámiában is találtak hasonló domborműveket.

Aztán jött a váratlan áttörés, hogy a még régebbi Göbekli Tepénél is találtak hasonló jeleket.

A táska az istenség kezében van minden esetben, neki valamiféle jelölője, megkülönböztetője a rajzokon. Ez a kézitáska a jégkorszak utáni ábrázolásokon jelenik meg először szerte a világon, és igazán lebilincselő kérdéseket vet fel. Nem mindig istenség kezébe adják, sokszor csupán önállóan jelennek meg a faragványokon.

Mi lehet a rejtély magyarázata?

A tudomány azonban választ kínál ezekre a rendkívüli egyezésekre, hiszen a fentebb már bemutatott, lekerekített formák minden kultúra esetében megfigyelhetők szerte a világon. A Föld és az ég kapcsolatáról lehet szó a tudósok szerint az ábrázolásban, ennek egyfajta nagyon letisztult jelképrendszeréről (kapcsolódásáról), amelyet mindenki nagyon könnyen megérthetett.

Ám találtak olyan bizonyítékokat egyes legendákban, amelyek részben cáfolják ezt. A maorik esetében ugyanis arról szól a fáma, hogy az istenektől kapták a tudást ilyen táskákban még a kezdetek kezdetén.

Így néznek ki ezek a szimbólumok:

(Forrás: Ancient-Origins)