maxinewz.hu
Keresés
Menü megnyitás
Borítókép:  Profimedia

Tudományosan bizonyított, hogy a kézírásnál nincs fontosabb írásmód.

Habár a mai felgyorsult világban nagyon lassúnak, körülményesnek és unalmasnak tűnhet a kézírás, a kutatók felismerése szerint olyan területeket kapcsolhat be az agyunkban, amely a tanulásért és a memóriáért felelnek – ez pedig újabb bizonyítéka annak, hogy a kézírás sokkal hasznosabb, mint azt sokan gondolnák.

A kutatók egyetemisták agyi aktivitását vizsgálták kézírás, illetve „pötyögés” közben, és érdekes eredményekre jutottak: a hallgatóknak több agyi területe működött együtt, amikor kézzel írtak, illetve az agyhullámok is nagyobb aktivitást mutattak az emlékformálás területén, mint amikor egy okoseszközön írtak.

Ez pedig azt jelentheti, hogy az agy valóban nagyobb aktivitást mutat, amikor kézzel írunk, és még emlékeink is hamarabb keletkeznek ezzel összefüggésben. Már korábbi kutatások is kimutatták az írás jótékony hatását, például a betűzés és a memorizálás területén, ráadásul az elvontabb koncepciók megértésében is segít.

A tudósok azon a véleményen vannak, hogy a kézírás lassabb folyamata, hogy apránként kell a betűket megformálni, időt ad az agynak arra, hogy hamarabb feldolgozza azt, amit hall és ténylegesen meg is tanulja azt.

A kísérlet

Audrey van der Meer és Ruud van der Weel pszichológusok azzal a kísérlettel oldották meg ennek felmérését, hogy mutattak egy szót az egyetemistáknak és megkérték őket, hogy írják le azt egy digitális tollal, illetve pötyögjék be azt a szót. Az egyetemisták agyához szenzorokat kötöttek, hogy nézzék az agyhullámokat, felmérve az aktivitást.

Ennek keretében jött ki az, hogy a tanulás és az emlékek területén fokozott aktivitás volt a tanulóknál. Az is egyértelműnek látszik, hogy az ember különböző agyterületei gyakorlatilag fokozott együttműködésbe kezdenek egymással, ezáltal pedig könnyebben hoz létre és tárol el emléket is az agyunk.

A kutatók azt a következtetést vonták le a tanulmányból első körben, hogy a kézírás valóban segítheti a tanulás folyamatát, mert jobb esélye van az embernek arra, hogy meg is marad az információ, mint a pötyögés esetében. Van der Meer szerint főleg a fiatal agynak tesz ez nagyon jót:

„A kézírás nagyon jó a fiatal agyaknak. Egy kézírás nélküli generáció egy kísérleti tengeri malac lenne, hogy vajon mi történne az agyukkal. Mi több, elvesztenék az emberi lét élményének egy részét. Fontos nekik, hogy legalább egy bevásárlólistát tudjanak írni. Szerintem ez tényleg nagyon fontos nekünk, embereknek.

Erről a témáról pedig egy nagyon érdekes TED Talk is készült, amelyet itt lehet megnézni:

(Forrás: SNExplores)