maxinewz.hu
Keresés
Menü megnyitás
Borítókép:  Profimedia / Illusztráció
Maxinewz

 A mogyoróallergia elkerülhető egy friss tanulmány szerint, amelybe egészen fiatal gyermekeket vontak be.

A londoni King's College új kutatása szerint a csecsemők földimogyoróval, vagy az abból készült mogyoróvajjal történő táplálása megelőzheti a későbbi allergia kialakulását. A tanulmány bebizonyította, hogy azok a gyerekek, akik életük elején földimogyorót fogyasztottak, kamasz koruktól kezdve lényegesen kisebb valószínűséggel szenvedtek földimogyoró-allergiában.

A kísérletben a résztvevők felét arra kérték, hogy gyermeküket csecsemőkoruktól ötéves korukig rendszeresen kínálják meg földimogyoróval, míg a kontroll csoport tagjainak kerülniük kellett, hogy a gyermekük hozzájusson.

A kutatók azt találták, hogy a földimogyoró korai bevezetése 81%-kal csökkentette a földimogyoró-allergia kockázatát a gyerekek 5 éves koráig.

A csemeték persze nem voltak veszélyben, gondosan ellenőrzött környezetben kapták a mogyorót, ha bármilyen allergiás reakció lépett volna fel náluk, azt azonnal orvosolni tudták volna. A kutatók szerint ez volt az első olyan tanulmány, amely bizonyította, hogy a mogyoróallergia elkerülhető, ha fiatal korban találkozik ezzel a hüvelyessel a szervezet.

A földimogyoró nem is mogyoró valójában?

A földimogyoró egyébként a neve ellenére nem a mogyoró nemzetség faja, sőt, a mogyorókkal való rokonsága is meglehetősen távoli. Jóval közelebbi rokonságban áll például a borsóval vagy a babbal.

A kísérletbe bevont csecsemők már 4 hónapos koruktól kezdve földimogyoró-felfújtat vagy mogyoróvajat kaptak legalább hetente háromszor, életük első négy-öt évében.

És bár a lurkók most 13 évesek, az orvosok szerint a tolerancia egész életükre szólóan jelen lesz. Akkor is, ha ötéves koruk után már nem kapták a megszokott felfújtat vagy más, mogyoróvajjal készített ételt.

„Azoknál a csecsemőknél, akiknek közepesen súlyos vagy súlyos ekcémája vagy tojásallergiája van, érdemes a földimogyoróból készült ételeket korán bevezetni, hogy megelőzzék az allergiát, mert ők vannak a legnagyobb kockázatnak kitéve" – tanácsolta Sherry Coleman Collins, ételallergiára szakosodott dietetikus.

A kutatásban résztvevő gyerekek is mind súlyos ekcémától szenvedtek vagy allergiásak voltak a tyúktojásra.

Forrás: FoxNews