Hihetetlen, mire jó az üvegbe zárt szellentés, az orvosok is ajánlották régen

A londoni nagy pestisjárvány 1665-ben kezdődött, ez volt Anglia utolsó jelentős bubópestis-járványa. Nem követelt annyi áldozatot, mint néhány évszázaddal azelőtt a Fekete Halál, de így is több mint százezren haltak meg másfél év alatt. A betegség borzalmas szenvedéssel járt, hányás, hasmenés, gyomorfájdalmak és bőséges végbélvérzés kísérte. 

Akkoriban az orvosi ismeretek szegényesek voltak, de az emberek már kétségbeesetten keresték a pestis leküzdésének vagy gyógyításának módjait. Nem csoda, hogy néhány orvos radikális elméleteket alkotott, ezek közül az egyik az egészséges szellentés tárolása volt, amit a megfelelő pillanatban kellett kiengedni egy üvegcséből. 

A szellentést egykor a pestis ellen használták

Az alapfeltevés az volt, hogy a pestist miazma, vagyis a levegőben lévő mérgező gázok okozzák. Ha úgy vesszük, ez nincs is olyan távol a cseppfertőzés gondolatától. Az orvosok úgy gondolták a pestisjárvány idején, hogy ha az emberek a kellemetlen levegőt valami szörnyű szaggal vegyítik, akkor az csökkentheti a járvány esélyeit. 

Márpedig mi is lehetne büdösebb, mint a szellentés. Így sokan ezután üvegbe zárt fingot vittek magukkal a zsebükben, amit nem átallottak használni is, ha veszélyt szimatoltak. Ha egy pestisesnek vélt emberrel találkoztak, kinyitották az üveget és mélyen belélegezték annak tartalmát.

Más módszerekre is használták a bélgázt

A történelem tele van furcsa és megmosolyogtató hiedelmekkel, amiknek sokszor még reális alapja is van. Claudius római császár egy szenátusi rendelettel biztosította, hogy az emberek nyilvánosan szellenthessenek bárhol és bármikor, mert hitt benne, hogy a gázok visszatartása egészségtelen.  

A brit hadsereg a II. világháború alatt állítólag egy „finggránátot” is tervezett. Ez egy förtelmesen szagos gáz volt, amit a német katonák kaptak volna az arcukba, de végül nem vált be. A tesztek alapján a bűz nem sarkallta menekülésre a bakákat, egyszerűen csak gyanúsnak találták.

Egy Joseph Pujol nevű francia férfi, művésznevén Le Pétomane (kb. „A Fingóművész”) a 19. század végén vált híressé. Úgy tudta irányítani a végbeléből kiszökő gázokat, hogy dallamokat játszott rajta és gyertyákat fújt el, ezzel kereste a kenyerét.  

A NASA is vizsgálta a szellentést  

A súlytalanságban a belekben képződő gáz is másképp viselkedik, összekeveredhet a folyadékkal, ahelyett, hogy külön válna attól. Az első űrutazásoknál a NASA munkatársai észrevették, egy rossz étrend esetén a felesleges gáz kellemetlen helyzeteket okozhat az űrkabinban, így ezután ennek megfelelően állították össze az űrhajósok ételeit. Gyógyhatást azonban nem fedeztek fel hivatalosan egyetlen szellentés kapcsán sem.