Maxi Newz
Keresés
Menü megnyitása
Olasz tudós rájött a piramisok titkára, egészen zseniális dolgot állít
Borítókép:  Profimedia
Piramisok Világa
Kategória fejléc
Maxi Newz
Megosztás
Másolás

A piramisok építésébe vagy baki csúszott vagy valami megváltozott az elmúlt kétezer évben.

Az olaszországi Politecnico di Milano legújabb kutatása kimutatta, hogy az ókori kínai mauzóleumok és piramisok szinte tökéletesen igazodnak bizonyos csillagképekhez. A tanulmány megjelent az Archaeological Research in Asia című folyóiratban is, de sokakban csalódást keltettek a sorok, mert nem erre számítottak. 

Giulio Magli, olasz régészcsillagász műholdfelvételek segítségével feltárta a térbeli kapcsolatokat a császárok mauzóleumai és a Nyugat-Han-kínai dinasztia királyi családtagjai között, amelyek a kínai Wei-folyó mentén elterülő Hszian város szélén találhatók. Ebben a régióban több mint 40 kínai piramist találunk, köztük egy mesterséges domb alatt egy királyi vérből származó sírt is. 

Csakúgy, mint az egyiptomi piramisok esetében, a kínai császárok temetkezési halmait is úgy tájolták, hogy észak, kelet, dél és nyugat sarkalatos pontjaihoz igazították. Ez érthető, ha figyelembe vesszük a császárok azon meggyőződését, miszerint hatalmuk az égiek közvetlen megbízatása volt.

A kínai piramisokat sem a földönkívüliek segítettek megépíteni

Az emlékművek körülbelül fele pontosan észak felé volt igazítva, de Magli felfedezte, hogy néhány sírhely kissé eltérő tájolási mintát követ, csaknem 14 fokkal elfordulnak. A szakember úgy véli, ez nem emberi mulasztásnak köszönhető. Érvelése szerint a sírokat nem paleomágneses információ alapján építették, nem is a kínai feng shui alapján és nem földönkívüliek segítségével, hanem a csillagokat vették alapul. 

A napéjegyenlőség precessziójának nevezett effektus miatt a bolygónk forgástengelye lassan eltolódik, aminek következtében a csillagok helyzete elmozdul az éjszakai égbolton. Emiatt a Sarkcsillag sem ott volt kétezer éve, ahol most látható a Földhöz képest. Ha visszavezetjük a csillag mozgását, akkor a számítások szerint a Sarkcsillag korabeli helyzetéhez tökéletesen illeszkedik a kínai piramis. Ugyanez egyébként néhány egyiptomi piramisnál is megfigyelhető.

Az összes ilyen kínai piramis Senhszi-tartományban található, néhány kilométerre Hszian városától. Ha megvannak a megfelelő koordináták, a Google Earth nem csak egy, hanem majdnem 40 ismert piramist mutat az adott területen. Ezeket azonban óriási méreteik ellenére nehéz meglátni, ugyanis dús növényzet borítja őket.

Kína sokáig nem engedte a világ különböző országaiból érkező kutatók munkáját a piramisok körül, ennek oka kiderül az alábbi videóból:

Forrás: IFLScience

Napi érdekességekért kövess minket Facebook-on is!
Hasonló tartalmak
Nagy kérdések
Piramisok Világa