Teljes rejtély: ezeréves acélkardok kerültek elő, amelyek 18. századi technológiával készültek

A középkori Európából maradt ránk 167 darab olyan különleges fegyver, amelyek eredete ma is rejtélyes a kutatók számára. A 9. és 11. század között készült „csodakardok” tulajdonképpen márkajelzéssel is rendelkeznek, hiszen mindegyiken a misztikus Ulfberht nevet tüntették fel.

A legtöbb példányt (44-et) Norvégiában őrzik, de Svédországban (17), Finnországban (14) és Németországban (13) is viszonylag sok maradt fenn. A nyilvánvalóan nyugat-európai „gyártmányok” frank személynevet viselnek, feltehetőleg a származási helyükre, netán eredeti készítőjükre utalva.

Az Ulfberht-kardok átmenetet képeznek a viking fegyverek és a kifinomult középkori lovagkardok között. A legtöbb úgynevezett Oakeshott Type X pengével rendelkezik. Ezt az osztályozási rendszert Ewart Oakeshott dolgozta ki, 13 csoportot alkotva (X-től XXII-ig terjedően).

A Type X tehát az első csoportot jelöli, ebbe a késő vikingkori kardok tartoznak. A pengéjük keskenyebb és hosszabb (kb. 80 cm-es), mint a tipikus viking fegyvereké, így jól megkülönböztethetők azoktól. Sok Ulfberht-kard egészen kiváló minőséget képvisel, ugyanis tégelyacélból készült, márpedig ezt az eljárást a 18. század közepén találták fel (újra). Akadnak olyanok is, amelyek magas minőségű acél alapanyagát Közép-Ázsiából importálták.

A frank Ulfberht elnevezés nem lehetett véletlen, egy évezrede ugyanis a Frank Birodalom volt az az ipari-gazdasági centrum, ahol ezek a csúcsfegyverek elkészülhettek. És bármilyen meglepő, az úgynevezett Karoling-minuszkulával (vagyis a mai kisbetűk alapjaként szolgáló betűtípussal) a pengére írt Ulfberht

valóban egyfajta márkajelzés lehetett.

Forradalmi ötlet, hiszen így alighanem drágábban adhatták a fegyvereket. Természetesen megjelentek idővel a hamisított változatai is (a koppintás sem mai találmány), olyannyira, hogy az Ulfberht-kardokat a kutatók öt minőségi osztályba sorolják. A legpocsékabb verziók alaposan lelombozhatták a gyanútlan vásárlókat.

A pengéket a neves németországi Kieli Egyetem kutatói is megvizsgálták. Annyi bizonyos, hogy nem egyetlen mestertől, hanem több kovácstól származnak, és a legtöbb úgy maradt fenn, hogy a tulajdonosa sírjába temették. Az is lehet, hogy az Ulfberht feliratnak egyfajta varázserőt tulajdonítottak, ezért terjedhettek el Európa-szerte a titokzatos kardok.

Az Ulfberht-pengékről részletesebben az alábbi videóban hallhattok: