Kiderült, hogy az egyik legismertebb egyiptomi uralkodó nevét rejti a szarkofágra vésett szöveg.
2009-ben találták meg egy egyiptomi sírkamrában azt a rejtélyes szarkofágot, amelynek bonyolult története bontakozott ki az utóbbi másfél évtizedben. A kősíron lévő ősi írás szerint a műtárgyat kétszer is használták, de csak a benne másodszorra eltemetett személy ismert. A második holttest a 21. dinasztia főpapja, Menkheperrê múmiája volt, az első tulajdonos személye azonban rejtély maradt. Egészen mostanáig.
A párizsi Sorbonne Egyetem egyiptológiai docense újabb nyomokra bukkant. A szakember megvizsgálta a gránitszarkofág egy töredékét, és fáradtságos munkával megfejtette a rávésett hieroglifákat.
A sírokban gyakran előfordul egy ovális formájú dísz, amelyre olykor feliratokat vésnek, ez történt most is. A szöveg egy jól ismert alak nevét rejtette: II. Ramszesz.
A kutató szerint a felirat bizonyíték arra, hogy a műtárgy eredetileg a híres fáraó sírjából származott, és a fosztogatás után újra felhasználták azt.
„Nyilvánvaló, hogy ez egy fáraó szarkofágja volt. A gránit kőtábla az első használatból származik, és II. Ramszesz trónnevét, Usermaatrát tartalmazza. Ő volt az egyetlen fáraó, aki ezt a nevet használta az ő idejében, így ez minden kétséget kizáróan az ő szarkofágja volt eredetileg"
– mondta Frédéric Payraudeau.
II. Ramszesz volt a 19. dinasztia harmadik fáraója, és uralkodása – i.e. 1279 és 1213 között – a második leghosszabb volt Egyiptom történetében. Győzelmes hadjáratairól és az építészet iránti érdeklődéséről volt ismert, rendszeresen emeltetett magának monumentális emlékműveket. Múmiája a kairói Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeumában található.
Egy másik, II. Ramszeszhez tartozó koporsót 1881-ben fedeztek fel Luxor közelében, de a tanulmányban elemzett szarkofágtöredéket Abydosban, egy 64 kilométerre északnyugatra fekvő városban találták meg.
II. Ramszesz sírját az ókorban kifosztották, talán két évszázaddal a halála után. Sajnos nem ő volt az egyetlen, a sírrablók felbecsülhetetlen károkat okoztak az ókorban és utána is.
A gránittöredékről, amely a szarkofág hosszabbik oldalának csaknem teljes része, korábban azt hitték, hogy egy kisebb jelentőségű személyé volt. A francia kutató azonban mindvégig kételkedett ebben.
„Azt a megállapítás, miszerint egy fáraó valamelyik gyermekének a szarkofágjáól származó leletről van szó, mindig furcsának tartottam, mert ennek a gondosan megmunkált darabnak a díszítése arra utal, hogy egy kiemelkedően fontos uralkodónak készíthették" – mondta Payraudeau, aki mist be is bizonyította elméletét.
Forrás: CNN