A gízai Szfinxet teljes egészében száz évvel ezelőtt ásták ki a homokból, de még mindig sok titkot rejt.
A gízai nagy Szfinx ismeretében sokan azt feltételezik, hogy csak az ókori Egyiptomban készültek emberarcú, ragadozó testű szobrok, pedig valójában a szfinx egy olyan mitológiai lény, amelynek különböző változatai számos egyéb kultúrában is megjelennek.
A görög mitológiában is felbukkan a különleges lény, női fejjel, oroszlántesttel, valamint madárszárnyakkal ábrázolva. A legismertebb történet a thébai szfinx, aki találós kérdéseket tett fel az utazóknak, de felfalta azokat, akik nem tudták a helyes választ. Oidipusz történetében megjelenik, a királynak a következő kérdésre kellett válaszolnia: Mi az, ami reggel négy, délben kettő, este három lábon jár, és akkor a leggyengébb, mikor a legtöbb a lába? A helyes válasz, amit Oidipusz kitalált: az ember, aki csecsemőként négykézláb mászik, majd két lábon kezd járni, időskorában pedig mankóra támaszkodik.
Az ősi indiában is megjelenik a szfinx alakja, ezeket a lényeket általában purushamriga vagy narasimha néven emlegetik, és hasonlóan ez egyiptomi és görög változatokhoz, hibrid formában ábrázolják őket. Indiában templomok díszítései közt ma is láthatók.
Ember és állat keveredéséből létrejött mitikus lények az ókori Mezopotámiában is voltak, amelyek emberi és állati jegyek kombinációjából jöttek létre. Igaz, ezek gyakran inkább lamassu vagy shedu néven ismertek, és szárnyas bika vagy oroszlán testtel, de szintén emberi fejjel léteztek.
A gízai kétségtelenül a világ legismertebb szfinx alakja, azonban a modern kori megtalálásakor nem látszott teljes egészében, a test jelentős részét betemette a sivatagi homok.
Giovanni Battista Caviglia olasz régész vezetésével zajlott az első modern kori kiásás 1871-ben, amely végül részlegesen feltárta a szfinxet. Caviglia és csapata megtisztította a szobrot a homoktól, amely évszázadok alatt halmozódott fel a szobor körül.
Ezután, 1925-től Émile Baraize francia régész irányítása alatt zajlott az első átfogó és szisztematikus kiásás, amely a szfinx teljes testét szabaddá tette. Baraize munkája során a szobor környékét is feltárták, és számos helyreállítási munkálatot végeztek.
Az 1970-es és 1980-as években további helyreállítási és konzerválási munkák zajlottak, amelyek célja a szfinx állapotának megőrzése és a további romlás megakadályozása volt.
Napjainkban már a Szfinx mancsai és a vékony kígyószerű farka is látható, ami a szobor jobb hátsó lábához simul.
Forrás: Prezi, Digital Giza