A legrövidebb nevű települések közül Bő az, amelyről már 1239-ben említést tesz egy okirat.
A szépséges és nyugodt Bő egy kis település Magyarországon, Vas megyében, a Répce folyó völgyében. Az Alpokalja közelségének köszönhető a község klímája szubalpin, azaz rendkívül tiszta a levegő. A községet közvetlenül övező folyó korábban fontos szerepet játszott a települések mindennapjaiban, a mezőgazdaságnak nyújtott kitűnő alapot. Ma a turisták pihenéséhez biztosít kellemes környezetet.
A település már a római korba lakott volt. A Répce mentén forgalmas távolsági út vezetett, amely az ókorban a római Borostyánkő útra csatlakozott. A térség két legnagyobb központja, Scarbantia (Sopron) és Savaria (Szombathely) ezáltal összeköttetésben volt Bővel és bőségesen ellátta.
A község elnevezése azonban nem innen ered, a honfoglalás idején kapta ezt a rövid címet. Régészeti feltárások és történelmi dokumentumok bizonyítják, hogy Sur vezér nyári szállása volt a terület. A település neve ekkor keletkezhetett: „bő” = vagyonos ember, nemzetségfő.
Bő honlapján az olvasható, hogy az első írásos emlék 1239-ben nevezi meg a települést, „Beu” formában. A most is létező Szent Imre-templomról is biztosan állítható, hogy ekkor már állt.
Az első adatok a lakosság létszámáról már 1697-ből származnak, a 17. század végén 367 ember élt Bőn. A legtöbb lakossal 1920-ban büszkélkedhetett a település, akkor 1219 fő volt élt itt.
A szomszédos Bükfürdőn Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy-, strand- és élményfürdője, legmodernebb szaunavilága kapott helyet, Bőről egy 3,8 kilométeres kerékpárút is vezet oda, amit a turisták rendszeresen ki is használnak.
Bő egy összetartó, aktív kis közösség, szinte mindenki ismer mindenkit a hétszáznál is kevesebb helyiek közül. Rendszeresek a közösségi események, néptánc bemutatók, gyerekek fellépései, színi előadások.
Hazánkban nyolc olyan település is van, amelynek nevét két betűvel is le lehet írni. Ág (község, Baranya megye), Bő (község, Vas megye), Őr (község, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), Sé (község, Vas megye), Ács (város, Komárom-Esztergom megye), Écs (község, Győr-Moson-Sopron megye), Öcs (község, Veszprém megye), Úny (község, Komárom-Esztergom megye).