A magyarok tehetsége és kreativitása közismert az Egyesült Államokban, egy magyar nő négy elnök mellett töltött be kulcsfontosságú szerepet.
Annak ellenére, hogy utcákat, köztereket csak ritkán neveznek el nőkről, a gyengébbiknek hitt nem magyar képviselői számos alkalommal bizonyították már rátermettségüket. Közülük az egyik a budapesti születésű Anna Rosenberg.
A törékeny alkatú, rendkívüli diplomáciai érzékkel megáldott nő kamaszlányként, a szüleivel költözött Amerikába. Már középiskolás korában írt róla a New York Times egy sikeres diáksztrájk megszervezése kapcsán és kész csoda lett volna, ha ilyen kezdéssel nem a Fehér Házban köt ki. Ám nőként mindig többet kellett letennie az asztalra, ha azt akarta, hogy elismerjék.
A magyarok kitartása, munkabírása, tehetsége és kreativitása közismert az Egyesült Államokban. Ez részben annak köszönhető, hogy a háborúkkal sújtott múlt században számos honfitársunk menekült a jobb élet reményében a tengeren túlra. Ott aztán szabadon kibontakoztatták tehetségüket.
A golyóstoll feltalálója, Bíró László József is így tett, de megemlíthetjük Wigner Jenőt, Szilárd Leót, Teller Edét is, akiket UFO-knak hívtak, mert különös (magyar) akcentussal beszélték az angolt és elképesztően okosak voltak.
A világhírű divattervező, Calvin Klein szülei is magyarok voltak, ahogy New York állam volt kormányzója, George Pataki is, aki a legmagasabb rangú magyar az Egyesült Államokban.
Női nevek sokkal kisebb számban maradtak meg a történelemben. Ennek ma már hiába is keressük az okait.
Ami azonban biztos és kétségbevonhatatlan: a magyar Anna Rosenberg az amerikai történelem kiemelkedő alakja volt, aki a 20. század közepén több amerikai elnök tanácsadója és bizalmasa lett. Franklin Roosevelt, Harry Truman, Dwight Eisenhower és John F. Kennedy elnökök idején töltött be pótolhatatlan szerepet, mégis alig hallunk róla idehaza.
Annak ellenére, hogy Anna Rosenberg élete első 13 évét Magyarországon töltötte, igen jól boldogult az amerikai néplélekkel. Kivételesen jó kommunikációs képességei voltak, amit ügyesen ki is használt a karrierje során.
A tehetséges magyar nő munkája a második világháborúban kritikus fontosságú volt a sztrájkok megelőzésében és a zavartalan ipari termelés biztosításában. Ha nézeteltérés alakult ki a szakszervezetek és a vezetőség közötti, Annát hívták, aki varázslatos egyszerűséggel simította el a problémákat.
Diplomáciai kapcsolatait is ügyesen építette, a második világháború alatt ő lett a Honvédelmi Egészségügyi és Jóléti Szolgálat regionális igazgatója. Feladatai közé tartozott a munkaügyi, egészségügyi és jóléti szolgáltatások koordinálása a kulcsfontosságú ipari területeken.
Az ötvenes években helyettes védelmi miniszternek nevezte ki Truman elnök. Ezzel a magyar Anna Rosenberg lett a legmagasabb rangú nő az Egyesült Államokban. A polgári jogok és a fegyveres erőkbe való integráció határozott szószólója volt, de tanácsot adott a New Deal programokkal kapcsolatban is. Roosevelt elnöksége alatt pedig kikérték a véleményét a munka- és gazdaságpolitika alakításában is.
Anna Rosenberg igazi úttörő volt, egyben feleség és családanya. Kitaposta az utat a nők előtt a közszolgálatban, széles körben tisztelték pragmatizmusa, kompromisszumkészsége és a közjólét iránti elkötelezettsége miatt.
A sikerek ellenére neki is meg kellett tapasztalnia, hogy bizonyos ötletei mellé szándékosan nem jegyezték fel a nevét. A hivatalos levelezések alkalmával névtelenül vagy csak A. Rosenbergként hivatkoztak rá, mert tudvalevő volt, hogy egyes férfi kollégák nem vették volna komolyan egy nő javaslatait.
Rosenberg egyik legfontosabb feladata Harry S. Truman elnöksége alatt az volt, hogy segítse az amerikai hadsereg deszegregációját. Bár Truman 1948-ban kiadta az 9981-es végrehajtási rendeletet, amely a hadsereg faji szegregációját megszüntette, az intézkedés végrehajtása rengeteg ellenállásba ütközött.
Rosenberg rendkívüli diplomáciai érzékkel - és számos név nélküli levéllel - győzte meg a katonai vezetőket a változtatás szükségességéről.
Anna Rosenberg pályafutása során többször szembesült alaptalan vádakkal. Az 1950-es évek elején, amikor az Egyesült Államokban javában zajlott a McCarthy-féle kommunistaellenes hajtóvadászat, a magyar nőt egyes szélsőjobboldali csoportok kommunista szimpatizánsnak próbálták beállítani.
Bár semmilyen bizonyítékot nem tudtak felmutatni ellene, a vádak jelentős nyilvánosságot kaptak. Ennek ellenére megőrizte hidegvérét, és következetesen cáfolta a rágalmakat, végül pedig sikerült tisztáznia magát.
Amikor Anna Rosenberg védelmi miniszterhelyettesként a Pentagonba járt dolgozni, sokak álla leesett a folyosón. A legtöbben meglepetten figyelték, ahogy nő létére magabiztosan és hatékonyan találja meg az utat a katonai bürokrácia és a férfiak uralta hatalmi struktúrák között.
Egyszer egy fontos stratégiai értekezleten a talpraesett magyar nő egy tábornok arcára fagyasztotta a mosolyt, amit utána még sokáig emlegettek.
A katonai vezető lenéző megjegyzést tett arra vonatkozóan, hogy egy nő nem értheti meg a hadi taktikákat. Rosenberg erre gyorsan és élesen vágott vissza, gyakorlatilag rendre utasította a férfit, majd pontos statisztikai adatokkal és tényekkel támasztotta alá érvelését.
A szoba elcsendesedett és többé senki sem merte megkérdőjelezni Anna Rosenberg szakmai hitelességét.
Bár hivatalosan soha nem erősítették meg, néhány dokumentum arra utal, hogy Rosenberg néha férfinak öltözve, álruhában látogatott el gyárakba és munkásközösségekbe, hogy első kézből szerezzen információkat.
Az FBI-tól informálisan olyan megbízatásokat is kapott, amelyek során nagy ipari területeken kellett megakadályoznia szabotázst vagy munkásfelkeléseket. Bár egyértelmű bizonyítékok nélkül nem jelenthetjük ki, hogy titkosügynök volt, a hírszerzés is az egyik munkája volt.
Amikor Franklin D. Roosevelt először meghallotta, hogy van egy Rosenberg nevű aki hatékony és megbízható, azonnal meg akarta ismerni. Az elnöknek meg sem fordult a fejében, hogy egy nővel fog találkozni. Az első pillanatban csak annyit tudott mondani:
“Nahát, de hiszen maga egy nő. Azt hittem, férfi lesz, aki ilyen eredményeket ér el.
A találkozó után azonban Roosevelt meggyőződött róla, hogy a magyar származású nő tehetsége és diplomáciai érzéke nélkülözhetetlen, és az egyik legmegbízhatóbb tanácsadójává vált.
Világszerte híres lett az a néhány perc, amikor 1962-ben John F. Kennedy elnök születésnapi gáláján Marilyn Monroe elénekelte a Happy Birthday című dalt. A gála szervezését és a fellépők kiválasztását Anna Rosenberg tanácsadói vállalkozása, az Anna M. Rosenberg Associates végezte, ahol a magyar származású politikus a haláláig tevékenykedett.
Az egyik legismertebb amerikai magyar nő Léderer Anna Mária néven született 1899. nyarán Budapesten. Tizenhárom éves korában költözött a család Amerikába. Húszévesen feleségül ment Julius Rosenberghez, egy évvel később megszületett fiuk, Thomas. Habár már 1957-ben különköltözött a férjétől, csak 1962-ben mondták ki a válást, hogy feleségül mehessen Paul G. Hoffmann-hoz, a Marshall-terv egyik megalkotójához.
1983. május 9-én halt meg Manhattanben, rákban. Történetei nemcsak azt bizonyítják, hogy kivételes képességű volt, hanem azt is, hogy a 20. században milyen kihívásokkal kellett szembenéznie egy női vezetőnek. Élete sokak számára inspirálóan hat, ugyanis tükrözi az előítéletek és a társadalmi korlátok legyőzésének erejét.