Csatában esett el a magyar huszárkapitány, 11 év múlva megjelent, de nem hittek neki

Báró Károlyi István huszár kapitány részt vett az 1686-os török elleni, első zentai csatában. Már a csata kezdetén kitűnt bátorságával és vitézségével. A rohamra szólító jelzést követően előrevágtatott, és nagy elszántsággal tört az ellenség sűrűjébe. A törökök gyűrűbe fogták, de kétszer is kivágta magát. Harmadszorra már nem volt szerencséje, mert egy török harcos keresztüldöfte a dzsidájával – olvasható Bánó Attila 55 meghökkentő eset a magyar történelemből című könyvében. 

Barkóczy Ferenc tábornok, aki a hősi halált halt István apjának jó ismerőse volt, részvétét fejezte ki a családnak és a csata után felkérte a szegedi kegyesrendiek főnökét, hogy ő gondoskodjon a kapitány temetéséről. A páternek azonban sok dolga akadt ebben a vészterhes időben, így csak négy nappal a csata után próbált meg eleget tenni a felkérésnek. Addigra azonban a csatamező lángra kapott, szénné égett minden, köztük a hősi halált halt katonák holttestei is, amelyek így felismerhetetlenné váltak.

A testeket  nem helyezték koporsókba, de a szertartás a szokásoknak megfelelően lezajlott, a páter szentmisét is tartott a halottak lelki üdvéért. 

Feltámadt a huszárkapitány a csata után 11 évvel

A temetés után tizenegy évvel azonban egy török fogságból szabadult magyar férfi érkezett Bécsbe, aki külsejét tekintve kísértetiesen hasonlított az elhunyt Károlyi Istvánra. 

A férfi azt mondta Lipót császár jelenlétében, hogy a zentai ütközetben, amikor már harmadszor került az ellenség gyűrűjébe, elvesztette minden fegyverét és már csak tőrével tudta védeni az életét. A tőrrel megszúrt egy idősebb török katonát, valamelyik pasa testvérét, a holttest pedig rázuhant és az ellenség megölte volna, ha a török teste nem fogja fel a neki szánt lándzsaszúrásokat a harcban. Ezután az a pasa vetette tömlöcbe, akinek a testvérét megölte.

A csata után valóban megtalálták a halottnak vélt huszár fegyvereit, elküldték azokat a szüleinek, akik azóta is őrizték fiuk emlékét, a tárgyakkal együtt.

A katona eközben egy gályán raboskodott sanyarú körülmények között, de mindenkinek azt mondta, bármennyi pénzt megad, ha cserébe kifizetik a váltságdíját a töröknek. Kivételes szerencséjének köszönheti, hogy egy angol kereskedő, bizonyos William Farrington magyar szolgája, Liszkai Miklós meghallotta ezt, és a segítségére sietett.  

Az angol kereskedő is részt vett a kiszabadításban, de sejtette, hogy ha ő megy a basához, akkor sokszorosára emelkedik a váltságdíj, ezért a magyar szolgát küldte maga helyett. Jól is tette, mert így viszonylag kedvező áron kiszabadították a magyar huszárt a rabságból és segítettek neki hazatérni is.

Egyre többen kezdtek kételkedni a katona szavában

A hazatért katona ügyvédet fogadott és visszaszerezte a vagyonát, de egész másként viselkedett, mint a régi Károlyi István. A huszárt csendes, jólelkű, alázatos embernek ismerték, a rabságból hazaért Károlyi azonban erőszakos, iszákos férfi lett és valami csoda folytán nem emlékezett szinte semmire az elfogása előtti időből, de még írni, olvasni is elfelejtett. 

Egyre többen bizonygatták, hogy egy csalóval van dolguk, ez a férfi nem Károlyi István, csak nagyon ügyesen annak adja ki magát.

A rokonok bírósághoz fordultak, és hónapokig tartó tárgyalás vette kezdetét. A végén kiderült, hogy a halálból visszatért ember egy Nagy Gergely nevű férfi, akit az apja és a testvérei is felismertek a per során a külső jegyei és problémás viselkedése alapján. Utóbbi miatt többször járt börtönben is, majd évekre eltűnt.

A férfi, aki bárónak adta ki magát, és mindenkinek, de még a császárnak is hazudott, az utolsó tárgyalás előtt megszökött, így sosem tudták felelősségre vonni.