maxinewz.hu
Keresés
Menü megnyitás
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Maxinewz

Volt a történelem során arra példa, hogy egy-egy magyar híresség nevét sok amerikai gyermek kapta meg.

Mindig sokan böngészik azt a lajstromot, amelyben kiadják évente, hogy milyen új nevet lehet adni a gyerkőcöknek majd az elkövetkező időszakban, mi az, amit elfogadtak Magyarországon. Minden évben felkerülnek erre a listára a nevek, amelyek között sok meglepő is található. Ezzel párhuzamosan pedig azokról a nevekről is kaphatunk tájékoztatást, amelyeket nem fogadtak el, amelyeket továbbra sem adhatunk majd a gyerkőcöknek Magyarországon.

Ám mi van, ha kicsit megfordítjuk az egészet, és megnézzük, hogy külföldön milyen magyar eredetű neveket adnak a gyerekeknek?

Akkor bizony érdekes trendeket tapasztalhatunk.

Érdekesség az is, hogy korábban híres történelmi személyek érkezése is alaposan felbolygathatta a megszokott és bejáratott névadási szokásokat. Kossuth a magyar szabadságharc bukása után járt Amerikában, hogy felkeltse a magyar ügy iránt az érdeklődést az új világban, és az 1850-es évek elején tett látogatásnak direktebb célja az is volt, hogy pénzt is gyűjtsön a magyar szabadság ügyének előmozdítására. Látogatása után nevét terek és utcák őrzik, no meg később községeket is alapítottak, amelyeknek a neve csupán annyi lett, hogy Kossuth.

A látogatás után a Kossuth név is nagyon trendi lett, nagy benyomást tett az emberekre, akik gyermekeik nevébe is belecsempészték Kossuth nevét.

Talán a leghíresebb magyar keresztnév, amelyet amerikai sztár visel, az a Géza. Ben Affleck ugyanis ezt a harmadik nevet kapta szüleitől, akikre nagy hatást tett egy magyar származású férfi, egy holokauszttúlélő, aki Magyarországról vándorolt ki Amerikába.

Ami viszont a legérdekesebb, az a Béla név amerikai története. Mint arról a Joy is ír, a hatvanas években nagyon népszerű volt az Amerikai Egyesült Államokban, sok gyermek kapott ilyen keresztnevet, ám idővel változott a trend, és a Bélát lányoknak kezdték el adni. A név eredete amúgy a homályba vész, több oldal szláv eredetéről is ír, de sokak szerint magyar eredetű és a Bél névből eredethet.

De mégis milyen világsztároknak vannak komoly magyar családi kötelékei annak ellenére, hogy a nevükből nem jönnénk rá?