Nem tartozik a Római Birodalom legdicsőbb korszakai közé az az esztendő, amikor nem kevesebb, mint 6 szerencsétlen sorsú férfiú ülhetett a trónon.
Az ókori Róma történetében kétségkívül Augustus császár uralkodása jelentette az egyik csúcspontot. Nem alatta érte el a birodalom a legnagyobb kiterjedését (ez a dicsőség a katonacsászár Traianusnak jutott a 2. század legelején), viszont az Augustus utáni időszak már a gyorsabb-lassabb ütemű lecsúszásról szól.
Jó példa erre, hogy az általa veretett denarius még 95 százalék fölött tartalmazott ezüstöt, miközben 2-3 évszázaddal később ez az érték 2 százalékra csökkent. Megjelent az infláció, a gazdasági válság, ami a népvándorlás mellett Róma végzetét okozta.
A dicstelen évekhez tartozik az az esztendő, amikor 6 császár is uralkodott a birodalomban. Igen, Krisztus után 238-ban Maximinus Thrax, I. és II. Gordianus, Pupienus, Balbinus, majd III. Gordianus is röpke időre a birodalom leghatalmasabb urának mondhatta magát.
Ez nyilvánvalóan nem volt „egészséges” folyamat, a történészek nem hiába hívják a katonai anarchia korának a 235 és 238 közötti esztendőket. Róma már ekkor csaknem összeomlott az idegen támadások, a migráció, a pestisjárványok, polgárháborúk, parasztlázadások, és összességében a politikai instabilitás következtében – kész csoda, hogy a Nyugatrómai Birodalom még 476-ig bírta ezt az elképesztő nyomást.
A hat császár időszakát 235-ben kezdte a feltehetőleg trák származású Maximinus Thrax, aki még 3 éven át ülhetett a trónon. A későbbi források kegyetlen zsarnoknak nevezték, így nem meglepő, hogy egy hadjárat során a saját katonái végeztek vele és a fiával. A fejüket aztán elküldték a szenátushoz Rómába.
I. és II. Gordianus (apa és fia) 238 március–április hónapokban voltak társcsászárok. Karthágóban székeltek, ám pechjükre a szomszédos Numidia provincia helytartója nem ismerte el a hatalmukat, hanem a légióival megtámadta őket. Az apa még a csata előtt öngyilkos lett, az ifjabb Gordianus pedig az ütközetben esett el.
A változatosság kedvéért 238 áprilisa és júliusa között a Pupienus nevű, keménykezű, de már 70 év körüli politikus is császár lett a szenátus jóvoltából, mégpedig a tőle csak hajszállal fiatalabb Balbinusszal együtt. Nem sok sót ettek meg uralkodóként, a testőrként funkcionáló praetoriánusok ölték meg őket. Közösen veretett pénzérméiken parolázó tenyerek láthatók, ezzel jelképezték az együttműködésüket.
Végezetül tegyünk említést III. Gordianusról, aki II. Gordianus unokaöccse volt. Pupienus és Balbinus erőszakos halála után vált császárrá, és meglepően sikeres katonai irányítónak bizonyult. A szászánidák elleni dicsőséges hadjáratban azonban tisztázatlan körülmények között meghalt. Utóda, Philippus Arabs császár egészen hosszú ideig, bő 5 évig ülhetett már a trónon.
Itt az összes római császár modernizált portréja: