A memóriánk nemcsak az agyunkban lakik, izgalmas felfedezés született

Az élőlények jó részére jellemző, hogy bizonyos információkat nemcsak befogadni és feldolgozni képesek, de hosszabb-rövidebb ideig tárolni és előhívni is. Az emlékezet (memória) olyan képességünk, amely segített a modern emberré válásunkban.

Az emlékezetek egy része cselekvéseket, viselkedési formákat tárol. Ezek nélkül aligha tudnánk mindennap bekötni a cipőnket, ez a hétköznapi feladat reggelente mindig fifikás feladványt jelentene számunkra, és alighanem késleltetné a munkába indulásunkat.

A memóriánk „bázisa” az agyban van, de nem egyértelműen meghatározható helyen. Az 1950-es években is megpróbálták állatkísérletek segítségével pontosan meghatározni, ám csak az derült ki, hogy az emlékezés és felidézés folyamata sokkal bonyolultabb a feltételezettnél.

Kísérleti patkányokat megtanítottak egy útvesztőből való kijutásra, majd – borzasztóan hangzik – eltávolították az agykéregük egyes részeit, hogy ezáltal leszűkítsék és megtalálják a memória központját. De az állatok mindig megtalálták a kivezető utat, ami azt bizonyítja, hogy az efféle információk egyszerre alighanem több helyen tárolódnak.

Egy friss kutatás egyenesen arra utal, hogy a különféle élmények, megtanult dolgok nem kizárólag az agyban raktározódnak el. De akkor hol? Bizonyítékot találtak arra, hogy a nem agyi sejtek is képesek emlékeket létrehozni, ez pedig új utakat nyithat a memóriazavarral járó betegségek gyógyításában is.

A felfedezés az úgynevezett térközös ismétléssel áll kapcsolatban. Már korábban felismerték, hogy egy tanulási folyamat (vagyis emlékezés) sokkal hatékonyabb, ha darabokra, munkamenetekre bontjuk, mintha egyszerre próbálnánk minden információt a fejünkbe tömni. Ez olyan egyetemes dolog a Földön, hogy a muslicáktól az emberig érvényes törvényszerűség.

A fentebb említett kutatás során elvégeztek néhány olyan kísérletet, amelyekben nem agyi sejteket próbáltak bevonni az emlékezés folyamatába. Új sejtvonalat fejlesztettek ki ideg- és veseszövetekből származó sejtek használatával, majd ezeket a tanulás során tapasztalható kémiai folyamatoknak tették ki. A csoda megtörtént: ezek a sejtek is képesek voltak felismerni az ingerek mintázatait, vagyis alkalmasnak bizonyultak a tanulásra.

Így működik a memória: