maxinewz.hu
Keresés
Menü megnyitás
Borítókép:  Profimedia

Döbbenet, amit találtak a történészek, ez át is írja az eddigi tudásunkat.​

V. Henrik a legkiemelkedőbb angol királyok közé tartozott, nem véletlen, hogy a popkultúrában is megjelent az évszázadok során. Elég csak a 2019-es, Netflixen kiadott drámára gondolni, amelyben a Dűne filmek főszereplője, Timothée Chalamet alakítja a népszerű királyt, ráadásul kiváló alakítást nyújtott a filmben, amelynek az előzetesét itt lehet megtekinteni:

V. Henrik még fiatalon, Wales hercegeként hírhedten bohém életmódot folytatott, viszont amikor 1413-ban trónra lépett, szakított az addigi életvitelével és megkomolyodott. Mi az, hogy: az egyik legkiemelkedőbb hadvezérré nőtte ki magát, mondjuk rá is kényszerült, ugyanis Anglia nyakig volt a 100 éves háborúban még akkoriban.

A katonakirálynak is nevezett Henrik nevéhez kötődik például Anglia történetének egyik legnagyobb és legfontosabb győzelme is. 1415-ben partra szállt Normandiában, majd ugyanebben az évben, október 25-én, Azincourtnál mért óriási vereséget a francia lovasságra, amely akkor sokat segített az angolok harci céljain.

A politikailag és katonailag is rendkívül jó érzékekkel megáldott V. Henrik trónolása azonban meglehetősen rövidre sikerült, mindössze 9 évesre, ugyanis 1422. augusztus 31-én, betegség következtében elhunyt. Egyelőre nem tudni pontosan, hogy mi volt halálának az oka, vérhas és hőguta a két leginkább valószínűsített ok.

A Westminsteri apátságban temették el a testét, a sírját pedig jóval később, 1953-ban exhumálták, amikor döbbenetes felfedezést tettek: V. Henrik angol királyt bizony nem egyedül temették el. A sírjában ugyanis ott volt Richard Courtenay maradványa is, amiről egyetlen korábbi irat sem tett említést, hogy együtt temették volna el őket.

Courtenay egyébként rendkívül szoros szövetségese volt a királynak, aki kincstárnokának is kinevezte őt. Richard azonban 1415-ben elhunyt, így már csak azért is furcsa, hogy egy sírban volt a királlyal, mert ahhoz őt is exhumálni kellett volna, valamint elhelyezni a királyi sírban – nem véletlen, hogy ez a mai napig óriási rejtély.

Természetesen számtalan rejtély alakult ki azzal kapcsolatban, hogy mégis hogyan került egy sírba a király és a kincstárnoka, sokan egy titkos szerelmi szálat is felfedezni vélnek. Erre vonatkozóan semmi bizonyíték nincsen, így egyelőre az egész helyzet csak egy rejtély marad.

Ha további információkat szeretnél megtudni V. Henrik életéről, kattints a videóra: