maxinewz.hu
Keresés
Menü megnyitás
Borítókép:  Profimedia / Illusztráció
Maxinewz

Az Egyiptomi piramisok a világ legismertebb építményei, az afrikai ország vezetői most változtatnának az egyik megjelenésén.

Az egyik híres gízai piramis helyreállítására irányuló projekt vegyes visszhangot váltott ki Egyiptomban. Egyesek csak kételkedtek a döntés helyességében, mások azonban egyenesen felháborítónak tartják az ötletet. A projekt célja egy külső gránithéj újraalkotása a Menkauré-piramis négy oldalán. 

A szakértők olyan tömbökből szeretnék rekonstruálni a piramis külső burkolatát, amelyek jelenleg szétszórva hevernek az építmény körül.

Mostafa Waziri, az egyiptomi Legfelsőbb Régiségügyi Tanács főtitkára az „évszázad projektjeként” jellemezte a terveket. A kormány abban is reménykedik, hogy a helyreállítás a turisztikai bevételeket is növelni fogja, az ország ugyanis pénzhiánnyal küszködik.

A piramis felújítása ellen sokan tiltakoznak

Monica Hanna egyiptológus azt írta a Facebookon, hogy „a felújításokra vonatkozó összes nemzetközi elv tiltja az ilyen beavatkozást”. A szakember úgy véli, le kell állítani a projektet, mert abszurd és tönkre teszi Egyiptomi több ezer éves örökségét.

Mások azzal érvelnek a kormány tervei ellen, hogy a helyreállítás felesleges pénzkidobás, nem fogja megoldani az országban tomboló gazdasági válságot. 

„Az a tény, hogy a legmagasabb árat fizetem a világ egyik leggyengébb internet eléréséért, számomra legalább annyira elszomorító, mint a piramisok burkolásának ötlete” – öntötte szavakba sokak álláspontját egy Hozifah nevű X-felhasználó, utalva az internet árának idei 33 százalékos emelésére. 

Mostafa Waziri azzal igyekszik csitítani a kedélyeket, hogy biztosította az egyiptomiakat, a helyreállítás során nem használnak fel új anyagokat. Szerinte a projekt célja csak a piramis külső burkolatának helyreállítása az eredeti kövekből, amelyek egyébként is ott vannak, vagy a föld alatt, vagy a gízai piramisok körül elszórtan.

Egyesek attól is tartanak, hogy a munkálatok elijesztik a turistákat, akik nem mennek majd szívesen a piramisokhoz, ha munkagépekkel kell fotózkodniuk az ősi sírhelyek között.

Földrengés rongálta meg a piramis burkolatát

A Hufu és Hafré-piramisokat, azaz a két nagyobbat egykor teljes terjedelmében mészkőhéj borította, amely az évezredek során leesett az építményekről. A harmadik piramis gránitból készült borítása azonban nem fedte be teljesen a piramist, körülbelül félig takarta be. A burkolat egy földrengés során rongálódhatott meg súlyosan, kevesebb mint ezer évvel ezelőtt.

Az első egy év azzal fog telni, hogy beszkennelik a piramist és digitálisan meghatározzák, a leesett sziklák hová illeszkedhettek eredetileg. Ezt a munkát Japán fizeti, de gazdasági szakértők szerint a szinte üresen kongó egyiptomi kasszát így is nagyon megviseli majd a projekt.

Lehet, hogy mégis elmarad a piramis-felújítás

A legfrissebb hírek szerint az egyiptomi kormányt sikerül meggyőzni arról, hogy vesse el a tervet. Egyelőre nem derült ki, hogy a nagy felháborodás miatt maradhat el a projekt vagy belátták, hogy az évek alatt megrongálódott köveket már nem lehet visszahelyezni a piramisra.

Az egyiptomiak kormányba vetett bizalma már így is megrendült

Sokakat megdöbbentett nemrég, hogy mameluk korabeli sírok ezreit semmisítették meg Kairó iszlám negyedében, ahol a középkori Egyiptom legkiemelkedőbb alakjai vannak eltemetve. A pusztítás indoka csupán az volt, hogy a kormány utat épített a területen és a sírok útban voltak.

Forrás: NationalNews