Nem véletlen, hogy egyes közterületek olyan nevet kaptak, amibe csak nehezen tudnak belekötni a különböző politikai szemlélettel rendelkező lakosok.
Nagyszerű és innovatív térképet állított össze nemrég néhány lelkes szakember a budapesti utcanevekről, név szerint Bátorfy Attila, Szabó Krisztián, Galambosi Eszter, Dr. Ternovácz Bálint, Dr. Garami Erika és Fazekasné Dr. Toma Katalin. A vizuális szemléltető eszköz lényege, hogy bemutassa, Budapesten közel hatszáz olyan közterület van, amely nem valós vagy fiktív személyről lett elnevezve vagy egyszerűen csak egy női vagy férfi keresztnevet kapott.
Nem titok, hogy az utcák, terek, körutak elnevezése sokat elárul arról, kiket tartunk követendő példának, elismerésre méltó történelmi alaknak. Majd amikor a politikai helyzet úgy kívánja, megváltoztatjuk ezeket a neveket.
Budapest Főváros Közterületnév-jegyzéke szerint a fővárosban 8598 köztér van. Ezek 30 százaléka, azaz 2591 közterület személynevet visel. A személynevet viselő közterek 89 százaléka férfinevet kapott (2309 köztér) és csak a maradék 11 százalék (282 köztér) van nőről elnevezve, amin azért érdemes elgondolkodni egy kicsit.
De hagyjuk most a nemek közötti különbségeket és az ide vezető okokat, nézzük meg, vannak-e olyan közterületi elnevezések Budapesten, amit nem valós személyről neveztek el. A válasz az, hogy naná, méghozzá nem is kevés ilyen van. A közterületek 10 százaléka ugyanis azonosítatlan személynevet vagy egy fiktív karakter nevét őrzi (249 köztér).
Ahogy most sincs, úgy korábban sem volt egységes a politikai és a vallási szemlélet Magyarországon. Abban nincs vita, hogy Hitlerről vagy Sztálinról már nem nevezünk el utcát, habár utóbbi nevet az Andrássy út viszonylag sokáig viselte.
Olyanok is laknak Budapesten, akik nem szívesen költöznének egy vegyes megítélésű történelmi személyről elnevezett utcába, vagy ha már ott élnek, igyekeznek elérni az illetékes hivataloknál, hogy változtassák meg az utca nevét.
Az ehhez hasonló problémák elkerülése miatt nem meglepő, ha inkább egy virágról vagy egy használati tárgyról nevezik el az adott közterületet, esetleg kap egy gyakori keresztnevet. Az utcák névadása lehetőséget ad arra is, hogy az adott környék egyedi karaktert építsen ki magának, amely nem függ semmilyen konkrét személytől vagy eseménytől, hanem inkább a közösség identitását és a környezetét tükrözi.
Ilyen a XVII. kerület egy része, ahol a szomszédos utcák jászsági települések neveit kapták: Jászladány, Jászkisér, Jászapáti utca. Vagy a közelben lévő körzet, ahol egyszerűen csak számnevekkel rendelkeznek az utcák: I. utca, II. utca, III. utca és így tovább, egészen a XXVII. utcáig.
De említhetnénk azt is, amikor egy baráti körnek tűnik a környék, ahol egymás mellett áll Béla, Ilona, Sándor, Ida, Róbert, Petra, Kornél és a többiek, ahogyan az a XVI. kerületben zajlik több mint száz éve.
Gyakori az is, hogy az egymásba futó és egymást keresztező utcák mint egy rét, virágok neveit kapják. A Pitypang utca mellett fut a Jázmin, vele párhuzamos a Pipacs, keresztezi ezeket a Rózsa utca, ami a Hóvirág után éri el a Tulipán teret. Pont mint a csömöri óvodás csoportok elnevezései, csak ezek a térképen olvashatók.