maxinewz.hu
Keresés
Menü megnyitás
Borítókép:  Google Earth

Magyarország legkisebb lélekszámú települése két utcából áll és közút sem vezet oda.

Talán csak a földrajz ismeretek rajongói és az adott települések lakói tudják, de tény, hogy Zala megye tele van törpefalvakkal. Az ország 50 legkisebb lélekszámú településének közel fele ebben a nyugat-magyarországi vármegyében található. A Központi Statisztikai Hivatal évente közöl adatokat a legkevesebb lakossal rendelkező magyarországi helységekről, a lista élén évek óta Iborfia áll. A legutolsó – 2023-as adatok szerint – 13 ember lakja a Zalai-dombság szívében található falucskát.

A település története messzire nyúlik vissza az időben, az érett középkor óta létezik. A múlt század első felében jóval több lakosa volt, de a század második felében elindult egy folyamat, amely eredményeként a falu lélekszáma jelentősen megfogyatkozott. A fiatalok nem kaptak munkát helyben, ezért elköltöztek, közben a falu fokozatosan elöregedett és egyre kevesebben mondhatták magukat iborfiainak. 

A kis létszám azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne szükség irányításra. Iborfia jelenleg  Magyarország legkisebb lakónépességű, önálló önkormányzattal rendelkező települése, Lakatos József független polgármesterrel az élén.

A legutóbbi, 2024-es önkormányzati választáson a helyiek mindegyike leadta a szavazatát, így a település azon kevesek egyike lett, ahol 100 százalékos volt a részvételi arány és mindegyik szavazólap érvényes volt. Idén két kihívója is akadt a polgármesternek, de a helyiek döntése alapján minden maradt a régi.

Talán érthető is, hogy ilyen kevés lakossal képtelenség lenne nyereségesen üzemeltetni egy vállalkozást, így a faluban nincs egyetlen bolt sem. A helyiek örömére azonban a különböző vállalatok által működtetett mobilboltok járművei rendszeresen érintik a községet. Azt már mondanunk sem kell, hogy postát, gyógyszertárat is hiába keresnénk Iborfián. 

A településre nem kanyarodik el egyetlen közút sem, ezért busz sem jár arra, csak mellékúton közelíthető meg. Két utcája van, az egyik a 600 méter hosszú Fő út, a másikat Kossuth Lajosról nevezték el. 

Iborfia területe a lakosság számához képest meglehetősen nagy, a külterületekkel együtt a legszélesebb pontján kelet–nyugati irányban 1,2 km széles, míg észak–déli irányban valamivel több, mint 2 kilométer hosszan nyúlik el. Ennek oka, hogy a falunak a jelenleginél tízszer több lakója is volt hajdanán. A 19-20. század fordulóján 130-an lakták Iborfiát, ez 1941-re 43 fővel emelkedett és elérte a település a történelme során feljegyzett legnagyobb, 173 fős létszámot. Ekkora létszám pedig már indokolttá tesz egy iskolát, így 1946-ban megnyitotta kapuit az általános iskola. Igaz, egyetlen tanterme és egyetlen tanítója volt, de legalább a gyerekeknek néhány évig nem kellett átjárniuk a közeli településekre tanulni.

A települést a Google autója is feltérképezte, így akár virtuális sétát is tehetünk a hangulatos kis magyar faluban.