40 év alatt semmit sem kopott a Last Christmas című karácsonyi popszám népszerűsége, ahogy a közel 70 éves egykori főszereplő hölgy szépsége sem.
Idén is sikeresen átvészeltük a karácsonyt, mostanra alighanem kikúráltuk magunkat a bejglimérgezésből is, és talán már lehet egy kicsit újra beszélni az év végi ünnepekről. Feltehetőleg hónapokig nem lesz kedvünk karácsonyi dalokat hallgatni, pedig az egyiknek – talán a legnépszerűbbnek – érdekes története van.
A popdalok közül év végén alighanem Mariah Carey slágerét (All I Want For Christmas Is You) hallhatjuk a legtöbbet a tévékben és rádiókban, de a legtöbb nosztalgiát a brit Wham! melódiája, a Last Christmas váltja ki az emberekből.
Szinte hihetetlen, de a George Michael által írt és előadott dal négy évtizede, 1984. december 3-án jelent meg, és persze rögtön frenetikus sikert aratott. Az Egyesült Királyságban öt héten keresztül tartózkodott a slágerlista dobogóján, vagyis jóval az ünnepek után is ezt dúdolták, énekelték, hümmögték az emberek.
A klip mai szemmel nézve igen egyszerű, egy baráti társaság összejövetelét mutatja be, természetesen rengeteg romantikával fűszerezve. A havas hátteret a svájci Saas-Fee síparadicsom biztosította, a főszereplő hölgyet pedig (aki a történet szerint George Michael hajdani barátnője)
A hölgy akkoriban 28 esztendős volt, most pedig már a 69-et tapossa, de szerencsére jó egészségi állapotnak örvend. Visszaemlékezése szerint némileg másnaposan vett részt a forgatás castingján, nem különösebben érdekelte, hogy megkapja-e a szerepet, de talán éppen a lazasága miatt lett ő a befutó.
Az annak idején 16 országban Number One-ná vált Last Christmas jelenleg 998 millió megtekintésnél jár a YouTube-on, és még ma is 300 ezer font jogdíjat termel évente. Sajnos George Michael ezt már nem élvezheti, az énekes 2016-ban hunyt el, éppen karácsonykor, mindössze 53 évesen.
Kathy Hill számára a showbusiness nem volt ismeretlen világ, hiszen a forgatás idején az Oscar-díjas zenész, Vangelis barátnőjeként tengette napjait. Sokáig fogászati asszisztensként dolgozott, majd egy hirdetésre jelentkezve lett modell, és onnantól már a hírességek is sűrűn legyeskedtek körülötte.
„Nem fizettek egy rakás pénzt a forgatásért, de igazság szerint akkoriban el voltam kényeztetve, rendszeresen körbeutaztam a világot, a meghallgatást pedig jó mókának gondoltam, ezért vágtam bele”
– idézte fel a szépség a történéseket a BBC oldalán. Azt is elárulta, hogy George Michael videóbeli exeként világos felsőket kellett hordania, mert így tudta jobban magára irányítani a figyelmet, szemben a sötét felsőket viselő új barátnővel.
„Vangelis nem akart elengedni Svájcba, mert George elképesztően jóképű volt. Még fizetett is volna nekem azért, hogy maradjak otthon”
– elevenítette fel a nő. George Michael akkoriban valóban gyakran tűnt fel barátnőkkel az oldalán, de aztán kiderült, hogy mindez csupán álca volt. 1998-ban fedte fel homoszexualitását, ami – Vangelis reakciójából következtetve – nem volt nyílt titok sztárkörökben sem.
Tekintsünk be a forgatás kulisszái mögé:
Kathy Hillnek ma sem kell szégyenkeznie a külseje miatt: