Archibald Montgomery Low már száz évvel ezelőtt megjósolta a jövőről szóló könyvében a mozgólépcsőt, a televíziót, de még az online bankolást is.
Hihetetlen, de már egy negyedszázad telt el az Y2K óta, amikor attól rettegtünk, hogy összeomlik minden, ami a számítógépekkel és az internettel kapcsolatos. 1999. december 31-én a modern nyugati világ az első ezredfordulóját várta. A legtöbben gigantikus bulikat rendeztek, mások a világvégét várták, de csak annyi történt, hogy a naptárban az évszámok azóta 2-essel kezdődnek.
Az Y2K tudományos-fantasztikus jóslata tehát nem vált be, más jövendölések, azonban igaznak bizonyulhatnak. Archibald Montgomery Low professzor – aki annak ellenére használta ezt a címet, hogy nem volt igazi professzor – korának legjelentősebb feltalálói közé tartozott. 1888-ban Londonban született, 1914-ben alkotta meg a televízió legkorábbi prototípusát, majd az első világháború idején kifejlesztette a világ első, személyzet nélküli repülőgépét, írja az IFLScience.
A „rádiós irányítási rendszerek atyjának” becézett látnoki mérnök termékeny író és jövőkutató is volt, jóslatai rendszeresen megjelentek a kor brit lapjaiban. 1925-ben egy könyvet is kiadott A jövő címmel, amelyben előrejelzi, hogy az új technológiák milyen módon fogják átalakítani a világ lakosságának életét 2025-ben.
Low már akkor, azaz 100 évvel ezelőtt utalásokat tett az okostelefonokra, a következő sorokkal: „automatikus telefonok lesznek, amelyek minden alkalommal megkapják a megfelelő számot” – állítólag ezzel az 1920-as évek forgótárcsás telefonjaival kapcsolatos nehézségekre utalt.
Low megjósolta a mozgó járdákat is, amelyeknek köszönhetően az embereknek nem kell cipekedni, lépcsőt mászni. Igaza is lett, ma már mindennaposak a fejlett országok bevásárlóközpontjaiban és a repülőtereken a mozgójárdák, valamint függőleges megfelelőjük, a mozgólépcső.
Egy egészen merész próféciában Low azt írta, hogy „egy televíziós gép fogja felváltani a képpapírt”, és a napi híreket „hangos hangszórón” fogják közölni.
Egy másik jóslata a vezeték nélküli ébresztőórák feltalálása volt, amelyek felébresztenek bennünket, bár Low optimistán azt sugallta, hogy 2025-ben ezek mind reggel 9.30-ra lesznek beállítva.
Helyesen képzelte el a megújuló energia fejlesztését is, megjósolta például a szélerőműveket is. Mint írta: „a szél és az árapály is az ember szolgálatába lesz állítva”.
Low fantáziája olyan erős volt, hogy azt állította, 2025-ben az egész világ szintetikus nemezruhát fog viselni. Ugyanakkor megjósolta az online banki szolgáltatások feltalálását, miközben azt is elképzelte, hogy a modern technológiát milyen módon lehet majd aljas tevékenységekre felhasználni.
Egy másik jóslata egy speciális szemüveg feltalálására vonatkozott, amely lehetővé teszi, hogy a mozik közönsége kiválaszthassa, milyen filmet szeretne nézni. Ez a próécia nem teljesült be, de ha nagyon engedékenyek vagyunk, a VR szemüvegek és fejhallgatók akár ebbe a kategóriába is beilleszthetők.