maxinewz.hu
Keresés
Menü megnyitás
Borítókép:  Profimedia

A Biblia szerint az Ararát hegyén feneklett meg Noé bárkája, de Azerbajdzsánban úgy tudják, hogy náluk történt a legendás eset. Noé feltételezett sírhelyét is ők gondozzák.

Noé történetét mindenki ismeri a Bibliából. Az Ószövetségben olvashatjuk, hogy egyszer az Úr megharagudott az emberiségre a világban uralkodó erkölcsi tisztátalanság miatt, és elhatározta, hogy vízözönnel pusztítja el.

Egyedül az istenfélő Noé és családja menekülhetett meg a katasztrófában, mégpedig azokkal az állatpárokkal együtt, akiket a bárkájára felengedett. 40 napig folyamatosan esett az eső, a víz pedig 150 napig áradt a Földön.

Második ősatyánkat, Noét a legtöbben kitalált személynek tartják, ám akadnak olyanok is, akik szerint tényleg létezett. Ha pedig valós személy volt, akkor meg is kellett valamikor halnia (a Teremtés könyve szerint 950 évig élt), és ebben az esetben

a sírját is érdemes lehet felkutatni.

Erre, lényegében a turisták fokozott érdeklődésére próbálnak alapozni Azerbajdzsánban is. A kaukázusi régió legnagyobb országában ugyanis található egy mauzóleum, amelyet a legendák Noé próféta sírjának tartanak. A Nakhchivan városában lévő építmény meglepően jó állapotban van, de csupán azért, mert az idők során számtalanszor felújították.

Eredetileg a 8. századból való, és azért éppen itt hozták létre, mert a hagyomány szerint magát a települést is Noé alapította. És ha ez még nem lenne elég, a szájhagyomány szerint a bibliai személy híres bárkája sem az Ararát hegyén kötött ki, hanem az azeri Ilandagh (Kígyó-hegy) nevű csúcson, amelynek közepébe éppen a hajó vájt markáns hasadékot.

Ami a nakhchivani síremléket illeti, hajdanán egy középkori örmény templomegyüttes részét is képezte. 1953-ban azonban a szovjetek lerombolták, a modern iszlám mauzóleumot viszont az azeriek már szent helyként tisztelik.

Ásatásokat is folytattak benne, de csak meglehetősen óvatosan, ügyelve arra, nehogy megbolygassák a misztikus épületet. Így nem olyan nagy csoda, hogy (egyelőre) semmit sem találtak benne, emberi maradványokat végképp nem.

Noé feltételezett sírja itt tekinthető meg: