A maja csecsemőket borzalmas módon deformálták, vonzónak találták ezt a tulajdonságot

A maja civilizáció művészete és vallása ma is sokakat lenyűgöz. A Közép-Amerikában, a mai Mexikó, Guatemala, Belize, Honduras és Salvador területén élt maják fénykorukat a klasszikus korszakban (i. sz. 250–900) érték el. Ekkor épültek lenyűgöző városaik, virágzott kifinomult kultúrájuk és ekkor lettek a korszak egyik legfejlettebb civilizációja. 

A klasszikus korszak során a maják olyan lenyűgöző városokat építettek, mint például Tikal, Palenque, Copán és Calakmul. Ezekben a városokban hatalmas templomokat, piramisokat és palotákat húztak fel, de kiváló csillagászok és matematikusok is voltak. Precíz naptárrendszert fejlesztettek ki, és bonyolult hieroglif írásuk a mai napig ámulatba ejti a kutatókat.  

Emberáldozatot végeztek az isteneik megnyugtatására

Számos művészeti alkotásuk is fennmaradt, köztük kőfaragványok, festett kerámiák és faliképek, amelyek betekintést nyújtanak mindennapi életükbe, vallásukba és hitrendszerükbe. A maják politeisták voltak, isteneiket a természet erőihez kötötték, és az emberáldozat is része volt vallási szertartásaiknak.  

A maja civilizáció hanyatlása több tényező összefüggéséből adódott

Az i. sz. 9. században a klasszikus korszak nagyvárosai elnéptelenedtek. A kutatók szerint a túlzott erdőirtás és intenzív mezőgazdaság talajkimerüléshez vezetett, ami éhínséget okozott. Az időjárás változásai, például hosszú aszályok, tovább súlyosbították a problémákat. Emellett a belső konfliktusok és háborúk, valamint a politikai instabilitás is hozzájárulhatott a városállamok összeomlásához.  

A spanyol hódítók érkezése a 16. században végül megpecsételte a megmaradt maja kultúra sorsát. A spanyolok katonai ereje és az általuk behozott betegségek, mint a himlő, a lakosság nagy részét elpusztította.  

A maja társadalomban a család központi szerepet játszott

A házasságkötések gyakran politikai vagy gazdasági szövetségek megpecsételését szolgálták. A gyermekeket születésüktől fogva különleges rituálék vették körül, és már csecsemőkorban elkezdték formálni őket, hogy megfeleljenek a társadalmi szépségideáloknak.  

Az egyik ilyen szokás a fejformálás volt: a csecsemők koponyáját laposra nyomták két fa- vagy kőlap között, hogy hosszúkás alakot kapjanak, amit a maják vonzónak és előkelőnek tartottak.  

A bandzsalság is a szépségideál része volt

Ezt úgy érték el, hogy a csecsemők homlokára egy mozgó tárgyat, például egy gyöngyöt vagy egy kavicsot erősítettek. A babák erre fókuszáltak, így a szemeik befelé fordultak és egy idő után úgyis maradtak. Ez a gyakorlat szimbolikus jelentőségű lehetett, mivel a bandzsalságot isteni jelnek vagy spirituális kiváltságnak tartották.