Az írőnő 19 évesen adta ki a világ legismertebb horror regényét a Frankensteint, élete tele volt tragédiákkal.
Az írókról köztudott, hogy hajlamosak néha botrányosan viselkedni. Sok világhírű irodalmi személyről derült már ki, hogy kicsapongó életet élt, konfliktusba keveredett a hatóságokkal,egy izgalmas történet kedvéért az egészségét kockáztatta. Vagy éppen a fiókjában őrizte elhunyt szerelme szívét.
Nincs rá statisztika, de az írók élete és viselkedése gyakran összefügg azzal, hogy milyen fantáziával áldotta meg őket a sors. Igazán szívszaggató romantikus regényt csak az tud írni, aki néha maga is belepusztul a szerelembe. Ahogy a tehetséggel megáldott, mégis lecsúszott, züllött életű karaktereket is csak az tudja hitelesen megrajzolni egy történetben, akinek személyes tapasztai vannak ezen a téren.
Mit mondhatunk arra az írónőre, aki a férje szívét a fiókjában tartotta, még évekkel azután is, hogy a férfi meghalt és a többi testrészét eltemette? Mary Shelley 19 éves korában írta a Frankenstein című horror regényt, de nemcsak lenyűgöző irodalmi munkáiról volt ismert, hanem különös személyes szokásairól is. Az egyik legbizarrabb ezek közül az volt, hogy férje, Percy Bysshe Shelley szívét a fiókjában őrizte.
A férfi a szerelem megszállottja volt, a romantikus költészet egyik kiemelkedő alakja, ám 1822-ben tragikus körülmények között vesztette életét. Az akkor 29 éves költő hajóbalesetet szenvedett az olaszországi Viareggio partjainál. A hajó viharba keveredett és elsüllyedt, de a férfi holtteste nem tűnt el, partra mosta a tenger.
Akkoriban az volt az előírás, hogy a fertőzések elkerülése végett a vízben talált holttesteket azonnal el kell hamvasztani. A férfi testét barátai, köztük a neves Lord Byron és Edward Trelawny, rituálisan elhamvasztották a tengerparton. Azonban egy csoda folytán - legalábbis ott, akkor annak vélték - a lángok nem tudták felemészteni a szívet és az szinte egy az egyben a tengerparti homokban maradt a hamuban.
Később az volt az orvosi magyarázat a dologra, hogy a költő korábban tuberkulózison esett át, és a betegségtől a szíve megkeményedett, ellenállóbbá vált a tűzzel szemben. Edward Trelawny kihalászta a hamvak közül a megmaradt szervet és odaadta az özvegynek.
Mary Shelley számára Percy halála hatalmas veszteség volt. A költőhöz fűződő szerelme és emléke iránti tisztelete miatt úgy döntött, hogy megtartja a megmaradt szívet. Egyes források szerint selyempapírba csomagolta és az íróasztala fiókjában őrizte, mások szerint egy kis dobozban tartotta, amelyben a férje egyik versének kézirata is volt.
Az írónő édesanyja gyermekágyi lázban halt meg 10 nappal a szülés után. Shelley 1816-ben ment férjhez a költőhöz, miután annak felesége öngyilkos lett. Első gyermekük egy kislány volt, aki alig pár évesen az olaszországi Velencében halt meg. Egy másik gyermekük is fiatalon halt meg, csak William nevű fiuk érte meg a felnőtt kort. Az írónő különösen vonzódott a halál témájához, ami műveiben is megjelenik. Frankenstein című regénye is az élet és halál határainak feszegetéséről szól, amelynek inspirációját valószínűleg saját tragédiái és a tudományos fejlődés iránti érdeklődése adta.
Lord Byron, Shelley közeli barátja, háziállatként egy medvét tartott a cambridge-i egyetemi kollégiumában, mert nem engedték meg neki, hogy kutyát vigyen magával. Honoré de Balzac napi 50 csésze kávét ivott, hogy fenntartsa éberségét és folyamatosan dolgozni tudjon. Charles Dickens pedig megszállottan ragaszkodott bizonyos rituálékhoz, például mindig észak felé fordította az ágyát, mert hitt benne, hogy ez segít az alvásminőségén.
Mary Shelley életéről film is készült Elle Faning főszereplésével: