maxinewz.hu
Keresés
Menü megnyitás
Borítókép:  Profimedia

A boomer szó a mai használata alapján kezd átesni a pejoratív kifejezések csoportjába, pedig eredetileg nem az.

Egyre többször halljuk, ahogy valakire azt mondják: Na, ez egy igazi boomer. A kifejezéssel leginkább azokat szoktuk illetni, akik – mások szerint – régimódi vélekedés alapján ítélnek meg bizonyos helyzeteket, nem használják ki a modern technológiai eszközök nyújtotta lehetőségeket, szívesebben maradnak a már jól ismert és jól bevált korábbi módszereknél. 

A boomerek hagyományos értelemben azok az emberek, akik a második világháború után születtek, a nagy baby boom idején, amikor jelentősen megugrott a születések száma.

Sértő is lehet a boomer kifejezés

A legtöbben humoros hangnemben, piszkálásként használják a szót. Lehetnek azonban olyan helyzetek, amikor sértőnek hathat és megbélyegzésnek tűnhet. 

Ruff-Kiss Ágnes beszédtréner szerint kommunikációs hídépítésre is használhatjuk a boomer kifejezés, ha jól csináljuk, de valójában kétélű fegyver. Munkahelyi környezetben félreértések forrása lehet, amely erősíti a sztereotípiákat,ezáltal mélyülhet a szakadék a különböző generációk tagjai között. 

A generációs különbségek megértése kulcsfontosságú lehet, ha nem akarunk ellenséget szerezni magunknak, amikor azt mondjuk valakire, hogy boomer. A fiatalos, laza, lendületes stílus a konzervatívabb, idősebb korosztály számára egyébként is visszatetsző lehet, de ha ez a fiatal még „le is boomerezi” idősebb kollégáját, annak biztosan nem lesz jó vége. A beszédtréner szerint egyébként is érdemes szünetet tartani és elgondolkodni, mielőtt megcímkézünk a szóval valakit, a hazai köznyelvben ugyanis még nem egészen eldöntött, hogy pejoratív vagy sem.

Mit tehetünk, ha már megsértettünk valakit azzal, hogy boomernek neveztük?

Először is nem árt tisztában lenni azzal, hogy a boomerek generációja az egyik legnagyobb és legbefolyásosabb generáció, amely jelentős hatással volt az amerikai és a nyugat-európai kultúrára és társadalomra. Boomerek nálkül nem tartanánk ott, ahol most vagyunk. 

Ha látjuk a másik arcán, hogy zokon vette a megszólítást, akkor feltételezhetjük, hogy az ő értelmezésében, valamilyen oknál fogva lekicsinylő, lenéző tartalommal bír a kifejezés. Fontos, hogy azonnal tisztázzuk, hogy a boomer szó számunkra nem a maradi szó szinonimája, sokkal inkább a hagyományos dolgok iránti tisztelet és azok előtérbe helyezésére használt kifejezés. 

Valójában ugyanis pozitív értelemben használták a boomer szót az 1940-es éveket követő másfél évtizedben születettekre. Akik ekkoriban látták meg a napvilágot, felnőttként fellendülést hoztak, sokat tettek azért, hogy a világháború utáni újjáépítésnek köszönhetően viszonylag gyorsan normalizálódhatott a gazdasági élet.

A fiatalok több olyan szót használnak nap mint nap, amit az idősebb generációk már nem biztos, hogy megértenek: