Fazekas Julianna, az utolsó hazai boszorkányper vádlottja bűnösnek vallotta magát, nem véletlenül

Ma már tudjuk, hogy boszorkányok nincsenek, az utolsó magyarországi boszorkányper vádlottja Fazekas Julianna, egy Békés megyei parasztasszony volt. A vád szerint a nő több embert szemmel vert, halálos betegséget okozott, és kapcsolatot ápolt az ördöggel. Az ügyet a korabeli szokások szerint az egyházi és világi hatóságok közösen vizsgálták ki.

„Vót olyan eset is. Hogy idősebb, mint az én fiam, itt lakott a szomszédba, ne, Maris néni, oszt ő neki fia született. Oszt bement oda – de nem idevalósi asszony vót -, bement, megnézte. És a gyerek meghalt. Fel se ébredt, úgy elaludt, hogy meghalt. Hogy megnézte”

– olvasható a vádiratban, amit Magyar Zoltán a Torna megyei népmondák című kötetében idéz.

Magyarországon a 18. századig voltak boszorkányperek

A boszorkányperek a középkortól kezdve a 18. századig tartottak Európában, és Magyarország sem maradt ki ebből a folyamatból. A vádak gyakran szubjektívek és irracionálisak voltak, elég volt az is, ha valaki magányosan élt, egyedi stílusa volt vagy furcsa, de mások számára ártalmatlan szokásai voltak. 

Előfordult, hogy ha megbetegedett egy tehén a háznál vagy megromlott a termés, a gazda s szomszédot kezdte hibáztatni. Ha az nem hagyta magát és visszaszólt, akár boszorkánysággal is megvádolhatta a kárt szenvedett szomszédja. 

Az egyház is kivette a részét a perekből, írásos feljegyzések vannak arról, hogy a megrágalmazott személy kínvallatás alatt beismerte az ellene felhozott vádakat. Lehet ugyan, hogy csak megtört a verésben, de ez akkoriban még így is felért egy beismerő vallomással. Fazekas Julianna esetében is ilyen eljárást alkalmaztak.

A vádaskodók sokszor egyszerű falusi emberek voltak, de a hatóságok is alapos vizsgálat nélkül indíthattak pert. Bárki megvádolhatott bárkit boszorkánysággal, ha azt hitte, hogy az illető kárt okozott neki. Gyakori volt, hogy személyes ellenségeskedések, irigység vagy egyszerű félelem állt a vádak mögött.

A boszorkányperek menete és a büntetés

Ha valakit bűnösnek találtak vagy kínvallatás során beismerte a tetteket, a büntetés súlyos volt. A középkorban a boszorkányságért Magyarországon halálbüntetés járt, amelyet gyakran máglyahalál formájában hajtottak végre. 

A 18. századra azonban a halálos ítéletek száma csökkent, és Fazekas Juliannát sem végezték ki. A Habsburg uralom idején, különösen Mária Terézia trónra lépését követően, a boszorkányság vádját már kevésbé vették komolyan, és egyre inkább eltörölték a halálbüntetéseket. 

Fazekas Julianna tárgyalása azzal ért véget, hogy a nőt száműzték a közösségből, ami akkoriban a szégyen és a megélhetés elvesztésének súlyos terhét jelentette.

Boszorkányperek Magyarországon

Magyarországon a boszorkányperek a középkortól tehát a 18. század közepéig tartottak. A legtöbb per falvakból indult, a vádlottak közé tartoztak nők és férfiak egyaránt, bár a nők aránya jelentősen nagyobb volt. 

Dávid Ferencné esete az egyik legismertebb boszorkányper Magyarországon. A nő Debrecenben élt, 1617-ben a szomszédai azzal vádolták, hogy boszorkányként rontást hozott rájuk. Egy helyi lakos azt állította, hogy Dávid Ferencné "megigézte" a tehenét, ami miatt az állat teje elapadt. Mások szerint éjszakánként boszorkányszombatokra járt, ahol az ördöggel cimborált. A per során Dávid Ferencnét halálra ítélték, és máglyán égették el. Debrecen ebben az időszakban az egyik legaktívabb város volt a boszorkányperek szempontjából.

Szigeti Juliannát Sopronban állították bíróság elé 1728-ban. Azzal vádolták, hogy „ördögi praktikák” segítségével megbetegítette egy gazdag polgár családját. A vád szerint Julianna képes volt állatalakot ölteni – gyakran rókának vagy macskának mondták –, és így lopta el mások vagyonát. Bár kínvallatás alatt bevallotta a bűnöket, valószínűleg nem voltak bizonyítékok ellene, ezért halálbüntetés helyett száműzték a városból. 

Zugligeti Anna története Budán zajlott le, és különösen megrázó, mivel a vád alapját egy vélt rontás képezte. Egy helyi polgár azt állította 1692-ben, hogy a nő „megbabonázta” a feleségét, aki ettől halálos betegséget kapott. A per során tanúkat hallgattak meg, akik arról számoltak be, hogy Zugligeti Anna furcsán viselkedett, gyakran beszélt magában, és gyógynövényekkel foglalkozott. Annát végül bűnösnek találták és máglyahalálra ítélték. 

A boszorkányperek az ország egész területén előfordultak, de bizonyos régiókban különösen gyakoriak voltak. Debrecenben és környékén a 17. században több mint 20 per zajlott, de a nyugat-magyarországi régió, Sopron és Kőszeg környékén is akadtak szép számmal. A történelem sötét fejezetét képviselik a Budai várban lezajlott perek is. 

Boszorkányüldözés vége Magyarországon

Mária Terézia 1756-ban rendeletben tiltotta meg a boszorkányperek lefolytatását, ezzel véget vetve a boszorkányüldözés korszakának Magyarországon. A rendelet kimondta, hogy a boszorkányságra vonatkozó vádakat kizárólag tudományos vizsgálatok alapján lehet értékelni, és elrendelte a kínvallatás megszüntetését. Ezzel a döntéssel Magyarország a felvilágosodás útjára lépett, és a boszorkányperek végleg eltűntek a joggyakorlatból.