Hajótöröttek, bajba esett felfedezők váltak kannibálokká a 19. században, esetük megmutatja, hogy az ember bármire képes a túlélésért.
Az ember igen szívós lény, igazi túlélő, ahogy az már sokszor bebizonyosodott a történelem során. Több esetet is dokumentáltak, amikor emberek kényszerűségből kannibalizmushoz folyamodtak, mert nem volt más módjuk a túlélésre.
1846-47 telén amerikai felfedezők egy csoportja, akik Kaliforniába próbáltak eljutni, egy hegyi átkelőnél a Sierra Nevada hegységben rekedtek. A kemény téli időjárás és az élelmiszerhiány miatt néhányan megették halott társaikat a túlélés érdekében. A csoportot két család, a Donner és a Reed család vezette, élükön George Donnerrel és James F. Reeddel. A történet azért különösen drámai, mert a 87 fős társaság tagjai között voltak nők és gyerekek is.
1846 novemberében a társaság a Sierra Nevada hegységben rekedt és hatalmas hóviharba keveredtek. Az élelmiszer készletek gyorsan kimerültek, és a csoport kénytelen volt megenni a szekereik bőrét, állataik maradványait, és végül a halottak holttestét is, hogy életben maradjanak.
A 48 túlélő beszámolója alapján a tél során kisebb csoportokba verődtek a felfedezőcsoport tagjai. Akik erőt éreztek magukban, azok megpróbálták folytatni az utat, de sokan odavesztek, holttestüket a társaik fogyasztották el.
A Medusa nevű francia hajó Szenegálba tartott, de Nyugat-Afrika partjainál elsüllyedt 1816-ban. A baleset oka állítólag az volt, hogy Hugues Duroy de Chaumareys kapitány még túlságosan tapasztalatlan volt egy ilyen úthoz és Mauritánia közelében egy homokzátonyra vezette a hajót. A túlélők egy része egy tutajon rekedt, és amikor az élelem elfogyott, néhányan arra vetemedtek, hogy megegyék azokat, akik gyengébbek voltak és hamarabb meghaltak.
A hajón négyszázan utaztak, közülük 147-en a tutajra kerültek, mert nem volt elég mentőcsónak. A lélekvesztő azonban túlzsúfolt volt, ráadásul élelem és víz nélkül próbáltak eljutni a legközelebbi szárazföldig, ám a primitív járművön képtelen voltak megbirkózni az áramlatokkal. Az emberek 13 napig hánykolódtak a tengeren.
A túlélők közül sokan éhen haltak vagy megőrültek, egyesek kénytelenek voltak a halottak húsát fogyasztani. Végül 15-en maradtak életben, akiket egy arra járó hajó, az Argus legénysége mentett meg.
A Medusa hajótörése nemcsak a francia történelem egyik legtragikusabb eseménye, hanem az emberi túlélés és kétségbeesés tanulságos példája is. Az esetet széles körben tanulmányozták pszichológiai, szociológiai és történelmi szempontból is, mint egy extrém túlélési helyzet példáját.
A csendes-óceáni szigetvilágból visszatérő régi utazók beszámolói tele vannak kannibalizmusról szóló történetekkel. A krónikás könyveket lapozgatva számtalan históriát találni, melyek szerint Pápua Új-Guineán és más szigeteken a vad esőerdei törzsek nem csupán megölik, de az agresszió és a győzelem jelképeként meg is eszik ellenségeiket: