Külföldön máig létező családnév egy régi magyar káromkodás

A magyar nyelvben hihetetlenül sok szitokszó és káromkodás van. Ezek jelentős része több száz éve forog közszájon, némelyik esetében már azt sem tudjuk, honnan ered, mégis előszeretettel használjuk gondolatban, szóban, írásban.

Sok szitokszó egykor gyógyíthatatlan betegségekre, balesetekre vagy természeti csapásokra utalt, ma már azonban erejüket vesztették.

A bőr hűljön rá!

A forgószél kuszálja össze a lábait!

A kakas csípje meg!

A mennykő csapjon belé!

A holló vájja ki a szemét!

A legelső magyar, írásban is megörökített káromkodás

A legkorábbról írásban is fennmaradt magyar szitkozódás az 1479-ból való. 1355-ben I. Lajos magyar király segélyhadat küldött Habsburg II. Albert osztrák herceg és Luxemburgi IV. Károly német-római császár támogatására Zürich és szövetségesei ellen. Az 1479-ból való Dubnici krónika szerint: Zürich körül rettenetesen megharcoltak a svábföldi németekkel, végül azt a parancsot kapták, hogy egy németet se hagyjanak élve. A magyarok lemészárolták az ellenséget, közben azt kiáltották: Veszteg, kurvanő fia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket. A latin nyelvű műben magyarul szerepel az utolsó mondat. Betűhíven:

„Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewht, ma yzzywk thy wertheketh”

Családnév lett egy magyar káromkodásból

A magyar huszárok sem mentek a szomszédba egy ízes mondatért. „Basszam a lelkét!” – így szól a 4-500 évvel ezelőtti káromkodás. Szilágyi N. Sándor kolozsvári nyelvész szerint a kifejezésnek nem mindennapi története van.

Amikor a 18. században nagyobb számban kerültek magyar huszárok a porosz hadseregbe, a porosz vitézek is eltanulták tőlük a magyar káromkodást. Frankfurtban ma is van olyan német, aki használja ezt, Bassa Manelka formában.

Mivel az emberek szívesen káromkodnak más nyelven, nemcsak a németek vették át, hanem a románok is. Aki pedig gyakran ejtette ki a száján hajdanán ezt a szitkot, azon rajta maradhatott szavajárási ragadványnévként (vagy gúnynévként), mígnem a végén a „Basamalerca” rendes, anyakönyvezett családnév lett, például Moldovában.